Mikulás nap
Ezt is mutattam már félkészen, ímhol teljesen:
Sajna nekem (még) nincs Sizzix-em, amit igazán nem a vágás miatt (hisz arra van egy remek masinám :), hanem a domborítás miatt sajnálok, de Gigitől egyszer kölcsönkaptam két napra az övét, és akkor ledomborítottam magamnak jónéhány ív papírt. Ez a piros is onnan származik, ezúton is köszönöm, Gigi! Viaszpasztáztam, matricáztam, a SF chipi számot tintáztam és pékzsineggel ráerősítettem egy mini száncsengőt- életemben nem gondoltam, hogy egyszer felhasználom, de mire jó az óvónői véna, ha másra nem, hát a gyűjtögető szenvedélyemet kiélni :))) -, és egy hópihés fém figyegőt (csinaljekszert.hu). Hátoldalán folytattam az 5. napon megkezdett sztorit Roliról, a csizmi pucujásról és következményeiről :). Belül pedig a gyerekekről egy-egy fotó, amint örvendeznek a Télapó ajándékoknak. Ezekre Osli és Arenn tavalyi digi készletéből ( Chalked Christmas) tettem előhívás előtt egy-egy wa-t.
Mindkét részébe tettem szegecseket, mert vékony a papír, így az album lapozásakor mondjuk okoz némi nehézséget a fotók megkukkantása, de dolgozzon az is, aki nézi, nem? :)))
Jön a hetedik "fejezet".
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Télapó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 12., péntek
December Daily - 6.
Címkék:
advent,
day 6,
decemberdaily,
hagyományos,
OsDesign,
Osli,
Sizzix,
Télapó
December Daily - 5
Rengeteg dolgunk volt 5-én! Oli már szétrágta a fülemet, hogy mennnnyünkmá haza, mert ő cipőt akar már pucolni! :) Na, a kicsim közel sem volt ilyen lelkes :)
Mutattam részletet, ez lett a teljes.
Ez egy kétlapos trükközés. A piros, mintás pauszból a csizmit és a Happy Holidays feliratot Silhouettel vágtam ki, 5-ös betűmatrica csillámporozva (mert eredetileg ezüst volt, és azt nem akartam.). A mögöttes fehér alapkartonra került a szöveg a csizma lyukba, a kunkorodó részbe pedig egy kis rajzmeditálás :). Alá ragasztottam két csíknyi dekorcelluxot, hogy a felirat jobban kijöjjön. Került még némi pompomszalag a csizma tetejére, ez még a pauszos oldalra. A fehér karton túloldalára két csizmi (ugyanaz, mint az első oldalon, csak itt piros kartonból) került, ezekbe "ültettem bele a fiúk fotóit, amint a csimmmmát pucujjják. :) Roliról kb. ez az egy kép van, annyira nem volt kedve :), Oli viszont szó szerint kimosta a bakancsot...kicsit végletesek :). Almás gomb (KIK) pékzsineggel 3D ragival, körbe pedig SF bélyegzők Versa Fine-nal és arany struktúrpasztával.
Hat, hat, hat...jön mááár!

day 5,
decemberdaily,
Silhouette Portrait,
Télapó
December Daily - 2.
A második lap egy boríték, autentikus Aldis vagy Lidl-s papírtömbből került Mikulásos pausz, ebből hajtogattam borítékot. Díszítéssel nem nyomtam el az aranyos mintás papírt, nem is lett volna értelme, szerintem. Kettes betűmatrica, körben gyöngytoll pettyek. Lezárásnál szegecs, tag-re ráírva, hogy Levél a Mikulásnak, a másik felére, hogy Oli ezzel a Mikulevéllel jött haza a suliból. Annyira cuki, ez a levél került a borítékba bele, és nem is ragoztam tovább a kérdést.
Suttyomba mutizom a levelet :), azt pedig nem vágom, hogy miért forgatja fejjel lefelé a Blogger és hogy miért nem tudom az irányát szerkeszteni? Ha rájövök javítom :)
Uccu neki, megyünk tovább! :)
2014. december 10., szerda
Decemberi részlet-készlet Blagitól
Év végi utolsó... imádom ezeket a készleteket!!!
És mi is lehetne más a téma, mint valami decemberi csodavárás, esetünkben a Mikulásé. Esti cipőpucolás, sárossá lett fehér szőnyeggel, és a kicsi "nemakajok pucujni" felkiáltásaival a háttérben :)))
További szép hetet kívánok!
2013. december 9., hétfő
Chalked Christmas & Winter Break Orsiéktól
Orsi és Adri megint alakítottak, lassan már a tempót sem bírom követni, tegnap egy napon jött ki két mini készletük, egyik aranyosabb, mint a másik!
Chalked Christmas:
Két oldalt készítettem vele a két kis Mikulásomról - Oliról tavalyi a kép, mert a készítéskor még nem voltak a kezemben az ideiek:
Winter Break:
Oldalam, idei Olcsi-Mikulással (határozottan nagyfiús lett tavalyhoz képest, nem?):
Mindkét collab elérhető az SBE-n külön kis csomagocskákba csomagolva, a Chalked Christmashez pedig az Osdesign FB oldaláról magyar WA-kat is letölthetsz!
Láttátok ma reggel a szivárványt? Nekem nagyon feldobta a napomat!!!! Ennek megfelelően Mindenkinek szivárványos szép hetet!

2012. december 12., szerda
Mert Mikulásokból soha nem elég
A cewén ilyenkor karácsony előtt négy-öt hétig mindig az ünnep előtti készülődést, programokat lehet oldalba foglalni a kihívások keretében. A múlt hét legmenőbb figurája, naná, hogy a Mikulás volt. Mi minden évben elbohóckodunk ezekkel a sapikkal és egyéb kínai csecsebecsékkel (érdekes, hogy se 2010-ben, sem 2011-ben nem készült erről fotó (vagy csak nem lelem)---micsoda trehányság!,--- idén sem volt ez másként. Épp csak annyi változott, hogy idén már Roland is részt vett a bohóckodásban.
Aztán ez ment a kihívásra:
És természetesen lett belőle fotókönyvbe való páros oldal is:
| 2008 |
| 2009 |
| 2012 |
És természetesen lett belőle fotókönyvbe való páros oldal is:
2011. november 26., szombat
Recept-Elek
Ma reggel ezzel szórakoztattam magam a sb.hu-n/ra. Hú, remek jól esett!!!!
Továbbra is Oli ovis fotóiból, valamint Anna Aspnes, Mörjike, Anitadesign, Bettieescrap, Doodle design és saját elemekből és papírokból. A virágforma pecsét azt hiszem free a brusheasy-ről...nem tom honnan, de van. :)
A recept szerint az oldalnak így kellett elkészülnie:
1.) 1 egyszínű és 1 mintás papír
2.) fekete, mintás pecsét (a paca nem számít) a háttérpapíron
3.) az oldalon legyen akril vagy bármilyen átlátszó (fólia) elem
4.) az oldalon legyen min. 1 fehér virág
5.) a fénykép(ek) közvetlen közelében helyezz el egy állatmotívumot
6.) a cím függőlegesen helyezkedjen el
7.) helyezz el szöveget az oldalon olymódon, hogy az papírcsíkokra legyen írva (min. 2!)
8.) szerepeljen szám az oldalon bármilyen formában
Az enyém ilyen lett:

2011. november 25., péntek
Bettieescrap: Santa is here
Bettiee új készlete nagyon kedves kis Télapókázós, telis-teli klasszul pakolászható elemekkel. Na ezekből én most egyiket sem hozom, mert egy szinte kész papírt választottam egy nagyon ócska mobilos fotóhoz, amit ennyire sikerült feljavítanom. Kishugom kicsi lány találkozik a Télapóval :)- (ha jól nézem, a Télapó a Nagymamája:))))))
Íme Enna és a Miki-anyó :
Szerintem már Enna nézéséből is kiderül, hogy okos kiscsaj, és már 3 hónaposan sem hiszi a Télapó valódi létezését.
Erről jut eszembe, nem tudom, mi van a gyerkőceimmel az oviban, de ilyen kényes kérdéseket kezdenek nekem feszegetni: Timi néni, ugye nincsenek szellemek? (erre mondjuk rögtön rávágtam, hogy sztem vannak, és utána kezdhettem magyarázkodni.... :)))) Timi néni, szted mit jelent az, hogy én szerelmes vagyok??? Az egyik Apuka pedig aranyos volt, reggel összefutottunk már a kapuban és azt mondja: Épp azt magyarázom Bélusnak (nem ez az igazi neve a gyerkőcnek :))), hogy a Télapó, csak egy kis részben ember.... Na hát erre végképp nem tudtam mit reagálni :))) Mondtam, mindenki a saját hite szerint :))))) Hát most én romboljam el egy rossz beszólással a gyerek törékeny hit-kastélyát?
Ezekkel a mélyen szántó gondolatokkal vonulok ma gyermek mentes munkanapra, értekezni egész nap, éjjáéjjáó! (pfuj!)
SZép napot!
2010. december 10., péntek
Ígérem...
...idén ez a két utolsó Mikulásos oldalam :))))
Ezen itt valahogy elcsúszott picit a szöveg, "én nem ilyen lovat akartam...", de mostmár Így marad, mert Így se rossz.
Ezt nem tudtam kihagyni :)))) Miden vackot a gugliról lőttem, láccik is, olyan klassz a minőség... :)
Jaj, hát elbüszkélkedem, hogy a szájára borÍtott poharat magam gyártottam :)
Sztem elég élethű lett, bár a régebbi motorosok biztos jobban csinálnák :)))
Holnap már azért is nekiesek a blinkie-nek!!!!
Ezen itt valahogy elcsúszott picit a szöveg, "én nem ilyen lovat akartam...", de mostmár Így marad, mert Így se rossz.
Versrészlet: Lovászy Károly: A négy fekete ló
LRW rickrack, Friendlyscrap szalagcsokor
Jaj, hát elbüszkélkedem, hogy a szájára borÍtott poharat magam gyártottam :)
Sztem elég élethű lett, bár a régebbi motorosok biztos jobban csinálnák :)))
Holnap már azért is nekiesek a blinkie-nek!!!!
2010. december 8., szerda
Télapóki :)
Köszi: Krisssz ablak template, képregénybubi, és téglás papir,
Friendlyscrap minden egyéb,
Friendlyscrap minden egyéb,
kivéve a gyertyalámpást, az a saját kezem munkája
,
, zsákok és sapi a gugiról
No, ez a kép jött még össze gyorsan :)
Máris rohanok az oviba kreatÍvkodni.
Uff, megvolt az ovis kreativkodás, ami rettenet jó is lehetett volna, de a fiam már megint betaknyosodott (3 napja jár újra oviba), amitől kiakadtam eleve, no meg a magatartása is a "helyén" volt, úgyhogy egy óra múlva hazajöttünk, én nagyon rosszkedvűen...pedig terveztem, hogy fotózok is, miket kreativkodtunk, fagyiskehelyből karácsonyi asztali diszt, meg leselejtezett cd-kből, tök jókat!
Mindenesetre még egy régi Mikkancsos képemre ráleltem, úgyhogy idepasszintom azt is :)

Ez az egyik legkorábbi digiscrap oldalaim egyike, még jó, hogy időben rátaláltam. 
Kisfiam két hónapos volt a képeken, és épp Mikulás-napon kapott még oltást is...
De jókedvűen nézegette, amint Anyuval hülyéskedünk neki a Miki-sapeszokban.
(Remélem Anyu nem jár erre, mert ez a kép karácsonyi meglepi fotókönyvében lesz benne)
Krisssz karácsonyi minikit elemeivel és pairjával, átlátszó betűivel, és az üvegkavicsokat már nem tom kitől loptam...

2010. december 6., hétfő
Szülői tapasztalás és a gyermek mentális fejlődése...
Asszem most jutottam el arra a pontra, hogy törvényben tiltanám meg, hogy a gyerekhez évente egynél több Mikulás jöjjön!
Igazából magamat ostorozom, mert csak ma reggel ébredtem tudatomra, hogy a gyerekem a maga 3 évével eljutott arra a fejlődési szintre, hogy elgondolkozik dolgokon, és az ambivalncia összezavarja.
Mert, ugye, szombaton a művházban már látta a Télapót. Ajándékot is kapott tőle. Tegnap a Nagymamánál már megint járt és hagyott neki egy raklapnyi édességet...sőt, délután nagypapa is beugrott és nicsak! Nála is hagyott valamit a jóöreg...
Ezek után miért is csodálkoztam azon, hogy este immel-ámmal pucolja a csizmáját, teszi az ablakba, hogy reggelre abba ajándék kerüljön????
Az esti lefekvési procedúra végén, büszkén magamra bevittem a szobájába egy kis tálkában 5 szem ht kekszet meg egy pohár teát, azzal, hogy ezt most idetesszük az ablakba a Télapónak, ha megérkezik éjjel, egyen-igyon-jót mulasson és hagyjon helyette ajándékot. Gyermek közölte, akkor ő most megenné azt a kekszet.
Türelmes magyarázatsorozat következett: nem, az a Télapónak van, éhes lesz, sok gyerekhez kell mennie az éjszaka, át lesz fagyva, jól fog esni neki a meleg tea, és különben is, Te már vacsoráztál, fogat mostál, bla-bla-bla.
Gyanútlanul magára hagytam a cseppet, jó éjt kÍvánva, s hozzá téve, most aztán gyorsan aludjon el, mert a Télapó csak az alvó gyerekekhez jön (és ezzel vaószÍnűleg máris sikerült egy újabb agyikapcsolat-gubancot okoznom a fejében, hisz a szombati Télapót teljes éberségben látta.).
Hosszas énekelgetés, magával és a textilállatokkal való beszélgetés után a gyerek még mindig nem alszik....
Férjem már egyszer rajtakapta, hogy hálózsák nélkül kolbászol a sötét szobájában, hálózsák visszaad, rápirÍt, hogy mostmár aludjon, otthagy. (hozzá kell tennem, gyerek egyébként rendes, sosem jön ki az ágyból lefektetés után) Gyerek még mindig énekel, kurjongat, beszélget.
Majd jelenti, neki most pisilnie kell. Ezt a bejelentését immár a hálószoba ajtajában teszi, újfent hálózsákmentesen.... Férjem elkÍséri pisilni, visszaöltözteti, visszakÍséri az ágyhoz, mire hallom, a gyerek minden bűnbánattól mentes hangnemben közli vele: "Apa, megettem a Télapó kekszét!"
Férjem kimaradt a "teszünk a télapónak az ablakba..." jelenetből, ezért nem is érzi a mondat súlyát.
Visszajön a hálóba, és értetlenül nézi, amint fetrengek a röhögéstől az ágyon. Aztán elmagyaráztam neki, milyen kekszet is evett meg a gyerek.
Most csodálkozzam el azon, hogy ennek a "majd jön éjjel-csak alvó gyereknek hoz ajándékot- láthatatlan" Télapónak, amelyiknek az IGAZINAK kellett volna lennie, semmi renoméja nincsen a gyerek szemében???
Nem csodálkozom. Elrontottam, nem kellett volna szombaton Télapót látni, Nagymamánál nem látni, de kapni tőle, Nagypapáét sem látni, de kapni tőle, és esetleg úgy megmaradt volna az IGAZI MIKULÁSnak a fÍlingje, ahogyan tavaly megvolt. Tetejébe ma még az óvodába is jön...
Szegény gyerkőc, bárcsak belelátnék a fejébe, és tudnám, mit gondol erről a sokmikulásos helyzetről...
Mindenesetre a helyzet vicces mivoltából lőttem egy oldalt:

2010. december 5., vasárnap
Még ébren
Hát, lehet, most fogok már rászokni arra, hogy éjjel scrap-peljek, ne már munkakezdéssel egyszerre kelljen megszokni :)))
Miután nekem és férjnek is sikerült megkapni Olivér influenzáját, férj pedig nem lát ki a szemén, elment aludni, megint bitorlom a gépet! :)
Megcsináltam a másik égősoromat, Krissz leckéje alapján... Most fenyőfásat csináltam a hóemberes után, ezt ugyanis nem hagyhattam ki! :)

Aztán, naná, képbe kellett helyeznem, hogy lássam, égnek-e az égők használatban...
Ez lett, a mai Télapózásból örökÍtettem, majd jó lesz a jövő heti kihÍvásra! :) (Előre dolgozom, jesssssszzzzus, de stréber vagyok! :)))))))
friendlyscrap háttér, masni és cetli, saját füzér, saját gyerek, christmas ornaments fontok
Jaj, és sikerült műhavat gyártanom amiért büszke is vagyok magamra :))))
Asszem mára és tegnapra most ennyit :)
Jóccak!
2010. december 4., szombat
Mikulás első kóstolásra
Nos, hát átestünk a tűzkeresztségen....
A fiam eddig még nem találkozott élő Mikulással (no, holttal sem, de ennek örülünk).
Ma itt a helyi művházban volt egy klassz kis koncert, a Marcipán Trió tolmácsolásában (akik nem is trió voltak, hanem inkább 4 gyerkőccel kibővülve "Szemó"- ezen ne is kezdjetek el gondolkozni, nyelvújitó vagyok :)))
Utána pedig jött a Télapó. Művház Télapó jól nézett ki, nem gagyesz vattaszakállal, hanem szépséges volt a ruhája, és nem lógott ki alul a makkoscipő sem. Szóval tetszett. Még mielőtt bejött volna énekelve hÍvta-várta a gyermeksereglet. "Hull a pelyhes fehér hó"...óvónőként és zenebölcsistaként ez a nóta a könyököm könyökén jön ki, nem szeretem, és nem tanÍtottam a fiamnak, talán soha nem énekeltem neki... De az ovi valószÍnűleg megtette hatását, mert a fiam végig énekelte a dalt! Az államat már ezen a ponton ottfelejtettem. Aztán szentimenti én, jobban izgulván, mint a gyerek, megláttam a Télapót, és majdnem sÍrva fakadtam! Én, a várakozás örömétől és izgalmától! Ez komoly! Magamba is néztem rendesen! (Te, hülye vagy???-kérdezgettem magamtól). Fiacska felállva a szÍnpad lépcsőjéről, ahol eddig üldögélt, elhömpölygött a tömeggel Mikulás iránt, majd oly határozottsággal állt meg előtte és nézte keményen, hogy azt hittem a Miki bá ott megreked...Mert Oli se jobbra, se balra.
Na, nagy nehezen kijött a jóöreg a tömegből és köszöntötte a gyerekeket, majd némileg taglalta, hogy a jó gyerekekenek hozott ajándékot, stb. Ebből Oli valószÍnűleg semmit nem hallott, mert tátott szájjal próbálta a látványt feldolgozni. Hogy van egy bácsi, aki él és mozog, és tök olyan, mint a plüss télapók, csak kicsit nagyobb.
( a minap mellesleg megkérdeztem Olivért, mit szeretne kapni a Mikulástól: Hát, csokit! - És még? - Hát cukrot! De epreset, NEM körtéset! - És még? -Szaftot!)
Na, ezek után jött a cirkuszi mutatvány, azaz az ajándékosztás! Mikula bá külön megkérte a gyerekeket, hogy (milyen rendes), aki énekelni, vagy verselni szeretne neki, az majd az osztógatós paródia után menjen hozzá oda külön, hogy a többieknek ne kelljen várni az ajándékra! Pafff! Elvesztettem a hitemet! Ez nem is az IGAZI MIKULÁS! Neki ott helyben, még ajándékozás előtt kell énekelni!
Krampuszlány, vagy néni elkezdte beolvasni a neveket, ABC rendben. Csak a rendezettség kedvéért. Sajnos négy-öt gyereket hÍvott fel egyszerre, aminek újabb tülekedés lett a vége, gyerekek közt a szÍnpadon, szülők közt pedig lézerkardos/fényképezőgépes/kamerás harc a szÍnpad előtti küzdőtéren.
Olivér itt kezdte a vesztét érezni, mert vagy 10 percig csak a B betűs gyerekek felvonulása zajlott, és hát onnan hol van még az "N". Naná, mire oda értünk, hogy Nagy Olivér, addigra már annyira benyűgölte magát, hogy meg sem hallotta a nevét. Pedig abban a körben ő volt az első! Igen ám, de az előző körből még fenn volt két kisgyerek, rendesmód várva a sorukra. Olivérnek abszolut semmi kellett, hogy elébük vágjon, no, ezt a momentumot még rendezni tudtam a küzdőtérről integetve csápszemeimmel, hogy álljon be a gyerekek mögé, és még mindig csak várjon.
Kiskrampuli már az utsó Olielőttigyereknek adta az ajándékát Télapó kezébe, amikor Oli se szó se beszéd, deréktájt ráfeküdt a vesszőkosár szélére, csak hogy tuti jusson neki a jóból, és kiemelte a kis csomagját, majd épp sorra is került, és bemutatta Mikulásnak a csomagot: Ő bizony ezt kapta! Mikulás jól mosolygott ezen, és felbÍztatta Olit, ha már ilyen önjáró, ugyan ugorgyon már vissza a vesszejesbe és túrjon ki magának egy narancsot is, mert az is jár.
Valamit még mondhatott Olinak, aztán szolidan letessékelte a szÍnpadról (semmi ölbevevés, dumcsizás, TélapófÍling, nagyüzem van kérem, az összes szülők által lepénzelt csomagot ki kell osztani!).
Fiacska pedig földöntúli mosollyal az arcán távozott :)
Mindezek után csupa izgatottságtól fűtötten feldöntött a egy kisfiút és három széket, csak úgy kifelémenet a ruhatár felé. Én meg sültem, égtem, cikkancsoltam, és próbáltam elsüllyedni. Majd mikor szemére mertem vetni, hogy mégis ezt hogy képzelte, hogy mindenkit és mindent felborÍtott kifelejövet, sértődött sÍrásba kezdett és bevallotta, hogy nem érdemli meg az ajándékot....
Nos, ez vala az első mikulás-élményünk :)))))))))))

2010. november 24., szerda
Télapó közeleg
Sikerült vasárnap egy nagyon jó fotót készÍteni Oliról. Épp a Budai Vigadóban nézi a mennyezeti csillárokat. Igazából a perspektivás feladathoz jutott eszembe, mert még friss volt az élmény, ahogy a Vigadó nagytermében térdelek és hajlongok a földön... Aztán rájöttem, hogy nem annyira látszik rajta a perspektiva váltás....de azért a fantáziám beindult tőle :)
Annyira csodálom, akik tudnak térben helyezgetni, meg mesebeli képeket gyártani, na ez nekem nem annyira jött össze, de azért pakolásztam rendesen, hátha. Továbbá az is célom volt, hogy kipróbáljam az összkép megvilágÍtást, ez legalább öszejött. Lényeg, hogy ez lett belőle :)
Kutyánk valójában nincs, nem is volt, s amÍg én élek nem is lesz, de ez nem a kutyák ellen szól, szeretem én a kutyát, de gondozza más. (Elnézést a kutyásoktól, de ez is én vagyok....- továbbá macska, aranyhal, tengeri malac és hullámos papagáj, és bármilyen állat a családban - ezekkel mind Így vagyok).
Tavaly már saját maga pucolta Oli a kis csizijét, és pakolta az ablakba, valamint tettünk sütit és üdÍtőt is az ablakba a Télapónak, ami persze reggelre "elfogyott", viszont hagyott helyette jó sok ajándékot :))). Szeretném folytatni ezt a hagyományt, és remélem/gondolom, hogy minél jobban érti, annál inkább várni fogja majd ezeket a kis szokásokat. Olvastam Treza blogján a Télapós dilemmát, hát mi még idáig nem jutottunk el, de valahogy még egy ovisom sem állÍtott szembe engem ezzel a kérdéssel, úgyhogy fogalmam sincs, ha Oli ezen kezd majd gondolkozni, hogy hány Télapó van, akkor mit fogok felelni neki. Eddig nem okozott benne galibát, mert a Télapót nem látta, csak az otthagyott ajándékot, az meg nem sértette, hogy a Nannihoz is ment, a Nagymamához is ment és mindenhol hagyott neki ajándékot. :))))
Na, talán majd most az ovis élmények.... ki tudja, mit fognak kihozni belőle!
Ímhol a kép :

Készült: hátterek és elemek: friendlyscrap (votre eva), kivéve az ablak, azt nem tudom honnan, kitől loptam, sorry
Igen, igen, a kutyák ás a hintaszék elnyúló árnyéka nekem is hiányzik, de nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne megoldani, mert a drop shadow-val nem tudtam elérni a kellő hatást....
Valaki tud ebben segédkezni???? :))))
Most hirtelen ennyi, rágyúrok a következő képre egy kis tejeskávéval.... :)
Nos, egy kicsit felturbóztam az árnyakat, fényeket. Jobb lett? Én leizzadtam beléje! Az szegény nagy kutya még Így is béndzsa árnyékkal bÍr, de már feladtam...nem tudom létrehozni, amilyenre szeretném... :((((
Nos, végül, Hogy Krisssz megmutatta, hogyan kell elvileg szép és jó árnyékokat csinálni, a végeredmény ez lett (és mivel az a tipus vagyok, akinek elsőre kell sikerüljön, amit kitalált, mr túl is szárnyaltam önnönmagam a sok próbálkozással, igy bizton állithatom, ez már a végállapot, nem lesz jobb soha. Hacsak nem valaki megcsinálja helyettem :)))))))))))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)