2010. december 6., hétfő

Szülői tapasztalás és a gyermek mentális fejlődése...

Asszem most jutottam el arra a pontra, hogy törvényben tiltanám meg, hogy a gyerekhez évente egynél több Mikulás jöjjön!
Igazából magamat ostorozom, mert csak ma reggel ébredtem tudatomra, hogy a gyerekem a maga 3 évével eljutott arra a fejlődési szintre, hogy elgondolkozik dolgokon, és az ambivalncia összezavarja.
Mert, ugye, szombaton a művházban már látta a Télapót. Ajándékot is kapott tőle. Tegnap a Nagymamánál már megint járt és hagyott neki egy raklapnyi édességet...sőt, délután nagypapa is beugrott és nicsak! Nála is hagyott valamit a jóöreg...
Ezek után miért is csodálkoztam azon, hogy este immel-ámmal pucolja a csizmáját, teszi az ablakba, hogy reggelre abba ajándék kerüljön????
Az esti lefekvési procedúra végén, büszkén magamra bevittem a szobájába egy kis tálkában 5 szem ht kekszet meg egy pohár teát, azzal, hogy ezt most idetesszük az ablakba a Télapónak, ha megérkezik éjjel,  egyen-igyon-jót mulasson és hagyjon helyette ajándékot. Gyermek közölte, akkor ő most megenné azt a kekszet.
Türelmes magyarázatsorozat következett: nem, az a Télapónak van, éhes lesz, sok gyerekhez kell mennie az éjszaka, át lesz fagyva, jól fog esni neki a meleg tea, és különben is, Te már vacsoráztál, fogat mostál, bla-bla-bla.
Gyanútlanul magára hagytam a cseppet, jó éjt kÍvánva, s hozzá téve, most aztán gyorsan aludjon el, mert a Télapó csak az alvó gyerekekhez jön (és ezzel vaószÍnűleg máris sikerült egy újabb agyikapcsolat-gubancot okoznom a fejében, hisz a szombati Télapót teljes éberségben látta.).
Hosszas énekelgetés, magával és a textilállatokkal való beszélgetés után a gyerek még mindig nem alszik....
Férjem már egyszer rajtakapta, hogy hálózsák nélkül kolbászol a sötét szobájában, hálózsák visszaad, rápirÍt, hogy mostmár aludjon, otthagy. (hozzá kell tennem, gyerek egyébként rendes, sosem jön ki az ágyból lefektetés után) Gyerek még mindig énekel, kurjongat, beszélget.
Majd jelenti, neki most pisilnie kell. Ezt a bejelentését immár a hálószoba ajtajában teszi, újfent hálózsákmentesen.... Férjem elkÍséri pisilni, visszaöltözteti, visszakÍséri az ágyhoz, mire hallom, a gyerek minden bűnbánattól mentes hangnemben közli vele: "Apa, megettem a Télapó kekszét!"
Férjem kimaradt a "teszünk a télapónak az ablakba..." jelenetből, ezért nem is érzi a mondat súlyát.
Visszajön a hálóba, és értetlenül nézi, amint fetrengek a röhögéstől az ágyon. Aztán elmagyaráztam neki, milyen kekszet is evett meg a gyerek.
Most csodálkozzam el azon, hogy ennek a "majd jön éjjel-csak alvó gyereknek hoz ajándékot- láthatatlan" Télapónak, amelyiknek az IGAZINAK kellett volna lennie, semmi renoméja nincsen a gyerek szemében???
Nem csodálkozom. Elrontottam, nem kellett volna szombaton Télapót látni, Nagymamánál nem látni, de kapni tőle, Nagypapáét sem látni, de kapni tőle, és esetleg úgy megmaradt volna az IGAZI MIKULÁSnak a fÍlingje, ahogyan tavaly megvolt. Tetejébe ma még az óvodába is jön...
Szegény gyerkőc, bárcsak belelátnék a fejébe, és tudnám, mit gondol erről a sokmikulásos helyzetről...

Mindenesetre a helyzet vicces mivoltából lőttem egy oldalt:


Friendlyscrap hátterek, csillagok, képkapcsok, Mikkancsok, cetli,saját műhav

2 megjegyzés:

krisssz írta...

Tökéletesen átérzem a problémát, ugyanez van nálunk is a kicsikkel, de a megoldásra még nem jöttem rá. Mert Mikulással bárhol lehet találkozni. Nagyobb korban várható a videókamera titkos elhelyezése a szobában Mikulás leleplezés céljából:)

Toni írta...

Mi azzal kerültük el az egészet, hogy 5-én este megjött hozzánk a Télapó. Friss élmény, friss lelkesedés! Aztán utána majd jöhet az összes potyadék télapó az összes nagymamához, bátyushoz, baráthoz, áruházba! Még csak két éves, de azt mondtam neki, hogy mindenkihez megjött már tegnap este, csak mi nem tudtunk érte menni, mert ugye mi nem vgyunk télapó és nem tudunk egyszerre több helyen lenni :) Én nyomom a rizsát és még nem is írtam, hogy imádtam a sztoridat!!!!