No, szóval:
Az Aranyvackor 2011-es pályázatán, bár a mesénk külön díjazást nem kapott, a 270 pályaműből a 40 legjobb közé jutott. A mesém egyik illusztrációja a kiállításon a főfal legkellősebb közepén foglalt helyet, nagyon büszke voltam ám rá! A mesém illusztrációit egy szuper tehetséges fiatal lány Kovács Katalin készítette, aki 5 beadott pályázatából 3-mal a legjobb 40-ben volt és eggyel ezek közül kiadói különdíjat is nyert. (Mi két mesével pályáztunk, az egyik nem jutott be (Rosszcsont Peti meséje)- ebből alul egy kis ízelítő, a másik (Szivárványváros) igen.
(érdemes Kata néhány munkáját megnéznektek, mert szerintem oltári a nő!!!
A történteket nem tekinthetem vesztésnek, vagy nem nyerésnek, hiszen a helyszínen kiderült számomra (sőt, ezt végül is ki is mondta az egyik zsűritag), hogy ez a profik versenye. Rendesen neves írók és illusztrátorok is pályáztak, és ki tudja hányat nyomtunk le közülük. Néha csak pislogtam a díjkiosztón: "Jesszus, hogy kerültem én ide????"
Természetesen fogok posztonli Kata munkáiból és a meséimből is, ahogy azt megígértem, és természetesen fogok scrap oldalt is készíteni a nagy eseméynről, de most csak simán-lazán, ami tőlem telik, a fotók :)
Katával a szuper illusztráció előtt :)
Egy kiállítás képei :)
Felül :)
Az illusztráció A (valaha volt) barna kis kredenc című mesémhez készült, és a zsűri választotta ki.
Krisssz! Az illusztráció textúrázva van :)))))
Az egyik pályázatunk, amivel NEM sikerült bekerülni (pedig szerintem ez is álomi lett)
Aztán sikerült még Katával és a vőlegényével, aki elkísérte, néhány órát eltölteni együtt (előtte sosem találkoztunk, és ők Erdélyből valók), így lett teljes a nap. Nem szoktam magam fényezni, de erre az érdemre nagyon de nagyon büszke vagyok!!!!
(azok után pedig főként, hogy milyen nevekkel versenyeztünk)
Mivel tegnap nem dolgoztam a díjkiosztó miatt, ma reggeltől estig kellett, plusz még felnőtt farsang is volt este az oviban, ahol a változatosság kedvéért most Modern Aradi Asszonykórus voltunk :) Vicces szöveget írtunk, ami az ovinkban történik, ránk jellemző, a Hej Dunáról fúj a szél, és a Tavaszi szél dallamára, nagy sikerünk volt :).
És most elzárom magamat mára, mert holnap friss és fitt szeretnék lenni! :) Gépem nem nagyon lesz, de a kis szappantartóval majd csak elvillantok néhányat :)
Utóirat: Kedves Margótól (Juma) Újra megkaptam a Liebster blog díjat, amit ezúton köszönök neki, és nagyon komolyan jólesik!!! De erről bővebben már csak legközelebb!
