Bóbita keze alól került ki a "Candy" nevű bundle, mely csomagban és egyesével is megvásárolható, ráadásul a hét végéig 20% kedvezménnyel. A facebookos Bóbita fan-ok oldalán még hó végéig beszerezhető az a 26%-ra jogosító kupon, amelyet Bóbita a saját szülinapjára dobott ki (micsoda nő, még ő ajándékoz!- és milyen fiatal, de jó neki :)))
itt találod |
Beedee pedig egy fotókönyv template- sorozatba vágott bele, és eléggé ínycsiklandozó sablonokkal tömte tele. Ígérete szerint lesz folytatás!!! Nekem nagyon jól jönnek néha a sablonok, bár bevallom, hogy elkezdem összerakni, és általában annyira átalakul az is a saját ízlésem szerint, illetve a rárakott fotók, ahogy megkívánják, hogy a saját édesanyjuk sem ösmer réájuk. Most is ez történt :))))
itt találod |
A másodiknál pedig az a szándék vezérelt, hogy megfeleljen a sablon a vászonkép méretezésnek (amit készíttetek belőle), a tartalomnak, és tükröződjön benne az a sok -sok szeretet és köszönet, amit ezzel a képpel a férjemnek nyújtani szeretnék. Mert holnap lesz az 5. házassági évfordulónk. Jajdefura!!! Szóval a sablont picit átalakítottam. Ilyen lett belőle:
Végre látom értelmét (jó pénzért) vászonképeket készíteni, mert hamarosan takaros és tiszta lesz a házunk (lesz nagy festés, padlószőnyeg-csere-bere) és a sok, nagy fehér falfelületünket alája akarom tüntetni! :)))
Szép hétvégét Mindenkinek!!!
4 megjegyzés:
Gratulálok az évfordulótokhoz.Legyen szuper kikapcsolódós hétvégétek sok sok meglepetéssel és örömmel.
Köszönöm az utólagos beszámolót, azért jó dolog egy ilyen összegzés! Hát még egy ilyen remek kis oldal! És hogy konferencia... Nane. :-)
Isten éltessen benneteket sokáig együtt! Legyen szép a hétvége.
jaj, de jó kis bejegyzés!
köszönöm, hogy bepillantást nyerhettem egy ilyen klassz konferenciába! jó volt találkozni veletek! remélem legközelebb is veletek tarthatok.
nagyon-nagyon boldog 5 éves évfordulót kívánok! olyan jó az esküvős kép! még, kérek még esküvőset! ;) (tudom-tudom, csináltál már ezt-azt, de mit tegyek, ha úgy tetszik?)
De szuper lett a talis összegző oldalad. (bevallom, mikor először néztem az inspirációs oldalakat a ZZS-en, s láttam ezt az oldalt, azt hittem Krisssz csinálta :))
Az esküvős vászonkép pedig csodajó ötlet, nagyon szép kivitelezéssel. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű dísze lesz az otthonotoknak.
És végül, de nem utolsó sorban: Nagyon sok boldogságot Nektek!!
Megjegyzés küldése