2011. május 14., szombat

Pótlás és újdonság

Úgy tűnik, az a két blogbejegyzésem, ami eltűnt, végképp az enyészeté lett, úgyhogy most pótlom. Mert nekem fontos.
Az egyik Bettiee új készletéről szólt, a Blueland-ről, amivel nagyon jólesett alkotnom. 12-én jelent meg az MCD-nél és a Digiboutiknál egyaránt. Extrakék! :)
Készlet:





És az oldalaim:



Azután már nem is tudom, hogy mi volt, de ami lemaradt, azt most hozom. Folyamatosan készülgettek a scrapbook.hu jobbnál-jobb kihívásaira az oldalaim.
AAM sorozat.
Mindent magamról. Na jó, azért nem mindent. Az AAM1 lényege egy általános "bemutatkozás", amire Rainbow Kata Daffodils készletével alkottam, hozzátéve egy-egy elemet, alphát, Bettiee-től, Ickától. Íme:

A fotó a SINOSZ udvarán készült rólam tavalyelőtt, egy vizsga előtt vagy után, már nem is tudom. A jelnyelvi vizsgák nem okoztak nekem túl nagy fejfájást, úgyhogy simán elképzelhető, hogy előtte is így vigyorogtam :).

AAM2: Jankáé volt a kihívás, ami a kedvenc színünk oldalba foglalásáról szólt, de szerencsére ezt a blogbejegyzést visszakaptam, úgyhogy lejjebb megtalálható.

AAM3: Sapimanó vezette ezt a kihívást, aminek úgy kellett magunkról, vagy valami velünk kapcsolatos dologról szólnia, mint ahogy egy mese kezdődik: "Volt egyszer egy..."
Ide a jelnyelvhez való viszonyulásomat, kapcsolatomat hoztam, előző bejegyzésben megtekinthető.























Nincsenek megjegyzések: