2011. március 31., csütörtök

Ovim régen és most...

Először is, jelentem, a fejem felett tornyosodó nehéz felhők elvonulni látszanak, így ma egészen heppi voltam és alkottam. (Bár, ha mélyebben belegondolok, még az is lehet, hogy alattomban fog továbbgyűrűzni a nehézség, de a felszínen rendben lévőnek tűnik majd.)
De...azért kicsit szomorú is vagyok, mert ma van az évfordulója, hogy Apósom elment. Férjen nem látszik, de ez mondjuk semmit nem jelent, lehet, hogy belül eszi magát kicsit, és biztos, hogy ma egész nap ezen járt az esze... Remélem az Anyósom, és sógornőim is jól bírták ezt a nem túl vidám évfordulót.... :(

Amint tegnap ígértem, jöttem mégegy képpel a cewére, a munkahelyemről, vagyis az Aradi oviról szól a kép :)
Sztem jó lett. Sztem a kollégáimnak tetszeni fog :).
Szeretem, ahogy megnevettetett tegnap a honlapon talált régi-régi gárda általam ismert tagjainak akkori kinézete :))))
A képen balról jobbra:
1977: építkezés, a szerkezet már áll. Betondzsungel közepén egy kis betonoázis :), aztán a mai fotó... és végül a néhány évvel ezelőtti, ami az akkor induló honlapunk miatt  került fotózásra. Azóta azt a "nagy", kék, medencének csúfolt verébitatót kiszedték, és helyét átvette egy olyan kis mélyedés, hogy a legkisebb óvodásunknak a lábaujja-hegye esetleg vízben lesz a 40 fokban majd....nevetség. De ez az EU szabványos....köhömmmm.
Na sebaj...Mutatom a képeket külön.



Azért nem időrendben lettek betéve az oldalba (mert eredetileg úgy szerettem volna), mert a fotókat nem tudtam úgy összehozni, ugyanis a fotózás szöge nem igazán stimmelt a harmadik kép esetében, úgyhogy azt rángattam elég sokat, mire passzentosnak látszott, és én még így is látom, hogy nem tökély, de aki nem ismerri a helyet, annak már hitelesnek tűnik. Na ennyit mára Locsi-Fecsi Gólya, jöjjön a kép:

 Friendlyscrap háttér és elemek, 5cadres by digiscrap_keret

Szöveg, ha esetleg nem lenne jól olvasható:
"A munkahelyem...egy kicsit idősebb, mint én vagyok, kb. egy évvel.
’77-ben épült fel és nyitotta meg termeit az óvodások előtt. ŐT is folyamatosan karban kell tartani, hogy őrizze „eredeti” formáját.
Mindig megújul egy-egy része.Hol saját erőnkből, hol szülői segítséggel, hol azért, mert már nagyon muszáj,így aztán néha az üzemeltető is
 „beszáll” ezzel-azzal :)...
Van olyan kollégám, aki nyitás óta itt van, szinte hihetetlen...
Csaknem 11 éve dolgozom itt, és nagyon szeretem.
Bár kicsit kocka, bár nagyon lakótelepi, de a MIÉNK!"

A borostyán által alkotott kör azt a helyet hivatott keretezni, ahol mai nap is dolgozom, az emeleten, a 6-osban. :)

Ma délután egy jó nagyot sétáltunk Olival, fagyiztunk, játszótereztünk és közben persze fotóztam is, azokon a helyeken, ahonnan van régi fotóm, aztán beindult megint az agyam, szóval most van kb. 7 új oldalterv a fejemben, de ahogy szalad az idő, sztem ebből jó ha egy megvalósul majd...

1 megjegyzés:

Krisz írta...

NAgyon szuper kis kerete megoldás. Remélem azért nagyon nem komorultatok el az évfordulón! :)