2011. január 22., szombat

Újra itt :)

Nos, végre eljutottam ide is :)
Tegnap olyan mértékű hiányom volt scrappelésügyileg, hogy muszáj volt alkotnom, a blogot hagytam mára.
A mandiműtét megvolt, túlvagyunk a nehezén. Remélhetőleg ezután már vége szakad a folytonos orrfolyás-tüsszögés-köhögés triumvirátus uralkodásának!
Persze kiderült az is, hogy Tökszikémnek van némi orrsövényferdülése is, ami lehet genetikailag is elrendeltetett, vagy a kilenc hónaposan történt "állni-járni tanulok/ nem figyelek/ orrommal a küszöb fáját illetem teljes testsúlyráhelyezés mellett" balesetének egyenesági leszármazottja, de törésre utaló nyom nincs. (kicsit erre gyanakodtam, nem  valami balesetből visszamaradt törés, repedés, stb. résében meghúzódó taknyamaknya képzi-e újra magát, ezért külön megkértem a doktornénit, ha már altatásban van a gyerek, ugyan nézze már meg neki)
Altatás.... Miután a csoportomban kettő, és Oli csoportjában kettő kisgyerek esett túl orrmandi műtéten az elmúlt egy-két hónapban, kikérdeztem a szülőket, mire számíthatok. Egészen hasonlókat meséltek, nagyjából el is könyveltem magamnak, hogy mi lesz a sorrend. Naná, hogy Olicskánál máshogy működtek a dolgok!
Kezdetnek kapott egy kis "gumibogyó szörpöt", vagyis egy kis málnaszörpben feloldott altatószert, amitől elvileg vidáman integetve vitték volna a műtőbe. Gyerek orra három másodperc alatt olyan lett, mint Rudolphé, be is bágyadt rendesen. Felpörgött, agresszív gyereknek nyomát sem mutatta (ahogy a többieknél volt). Na de amikor értejött a beteghordó bácsi, tudatáról lepattintotta a ködnek fátyolát és azon melegében veszettül tiltakozni kezdett elhurcoltatása ellen. Elkísértük Apával, ameddig lehetett. Ott betolták egy nagy, zord ajtó mögé, onnan fogva már nem láttunk/hallottunk semmit. A doktornő mesélte, hogy amíg a folyosórészen várakoztak a műtőbe betolatásra, a beteghordó bácsit alaposan leizzasztotta...Na, branül be, altató indul, vegyesen vénába és maszkba egyaránt. Az azért durva volt nekem, amikor a doktornéni tudatosította bennem, hogy ilyenkor leáll a spontán légzés, és a gyereket gép lélegezteti....
Na, de én még egészen a topon voltam, Férjem viszont sápadt/izzadt a riadalomtól...ezt látva, meg ismerve őt, gyorsan a magányugdíj kontra állami nyugdíj témakörét feszegető társalgási témát dobtam be, főként azért, hogy figyelmünket elterelje, de azért is, mert ezt még nem sikerült megbeszélnünk eddig.
Na, ezzel is megvoltunk, gyereket hozzák kifelé.
Ismerős szülők elmondása szerint gyerek alszik, mélyen, élesztgetni, ébresztgetni kell, meg műtét után alszik még vagy egy órát. Na, Olicska ebben is eltért az átlagtól, a beteghordó és az altatóorvos édes kettesben próbálták meg a hörgő, magából kikelt gyereket a hordágyon fekvésre kényszeríteni, de nem bírták. A gyerek, mint valami félőrült ordítozott torka szakadtából, hogy engedjetek el, hagyjatok békén, vigyetek azonnal innen haza!!!
 S ezt még negyven percig a szobában folytatta. Még jó, hogy kértünk és kaptunk privát szobát. Az altatóorvosnak két megjegyzése volt: "Azta, micsoda kis ketrecharcos!" ill. "ez az enyhe nyugtalanság még néhány percig eltarthat" :))))))
Na, azért utána, leszámítva a kézfejbe ültetett branül kényelmetlenségét, egészen tűrhetően viselkedett. Már előző nap, amikor előzetes aneszteziológiai vizsgálatra kellett mennünk (odafelé út du.2-kor 35 perc- hazafelé, negyed 5-ös indulással 2 és fél óra, azt hittem agyvérzést kapok), összeismerkedtünk egy pont egyidős kisfiúval és az anyukájával. Azon nevettünk még később is a Mónival, hogy biztosan nem véletlenül hozott minket össze így a sors. Egyszerre volt a műtét, ugyanaz a vezetéknév, férjeink ugyanazzal foglalkoznak, a két gyerek pedig tisztára azonos tulajdonságokkal bírt. Mivel az egész délutánt együtt töltöttük el, egészen hamar elszállt a kórházi idő... Este még volt egy menet sírás "Haza akarok mostmár menni!", de aztán elcsitult a baby. Az éjszaka sz@r volt, én alig aludtam, gyerkőcke nyűgös volt, és a műtéti terület duzzadalma miatt pont annyira nem tudott orron át lélegezni, mint, amikor taknyos, sokszor felsírt, nem találta a helyét.
Szerencsére a dokinéni nagyon rendes volt, és már negyed nyolckor kész záróval jött megvizsgálni a gyereket, úgyhogy fél nyolckor indulhattunk is haza a kórházból.

Nos, röviden ennyi a sztori.


Képek, tegnapi alkotásaim: egy a kórházról, egy pedig a cewe kihívására. Tárgyfotó gyanánt a Szt. Tiborról, vagyis arról az alvókáról, akinek lelke van. :)

Készült: Friendliscrap_my angel freebie, Cinzia L_ datebrushez, Coreen Silke_tot_alphabeths




Sue Cummings Simplyquick 30 template, ugyanő butterfly wa, ugyanő Butterfly és Basic papírok, Pea Neat Freak fontok.

3 megjegyzés:

treza írta...

jesszumpepi, mi ennek még előtte állunk; ráadásul sztereóban...

Az oldalaid a téma komolyságától eltekintve nagyon vidámak lettek, és most eszembe juttattad, h Sue template oldalát még nem töltöttem le; köszi! :)

Eszter(beszteri) írta...

örülök, hogy túl vagytok rajta, nincs rosszabb, mint mikor a gyerekkel van valami!!!!! remélem, most már könnyebb lesz, vigyázzatok magatokra és egymásra! :) az oldalaid nagyon jók lettek! :)

szrjudit írta...

De jó, hogy túl vagytok rajta, örülök, hogy nehéz helyzetben is a humorodnál vagy! Gyors gyógyulást kívánok!