2010. november 20., szombat

Az előre "megmarketingelt" bejegyzés :), avagy a jelnyelv és én

Nem hagyott nyugodni, hogy "csak" kétféle asztalt készÍtettem az eheti kihivásra. (valószinűleg körbe kellene néznem más kihivások után, mert cselekvési és megmérettetési kényszerem van :)))) (o, igen, ha valakinek épp van, nyugodtan beirhatja megjegyzésbe :))))))
A jelnyelvet már morzsolgatom magamban egy ideje, hogyan kellene oldalba foglalnom. Hát megpróbáltam összehozni egy asztalra. Nem lett teljes, mert igazából még nagyon sok mindent szerettem volna rátenni erre az "asztal"ra.
 No, hozom a képet, tessék :






Öveket becsatolni, ez egy hosszabb sztori lesz.
Szóval, nem tudom, miért nekem már zsenge kamaszkorom óta tetszett a jelnyelv, olyan nagyon érdekesnek tűnt. Úgyhogy szépen felvételiztem is a Bárczira (gyógyped. fősuli), hogy én majd hallássérült szakon ezt megtanulom. Nem vettek fel (Így lettem végül óvónéni, mert oda meg felvettek, szóval azért a sors szépen elvezetget!).
Telt múlt az idő, és legközelebb már óvónőként ébredt fel bennem a vágy, amikor az egyik ovis kislánynak az anyukája siket volt és szivesen néztem, ahogy jelel a kislánynak...
Ezután hosszú szünet, majd: a fiammal sétálgattunk az egyik sógornőm és kislánya tárasaságában, amikor a sógornőm, Judit, elkezdett mesélni egy könyvről: babajelek.


Hú, hát ez tök izgi, kölcsönadta, elolvastam=szerelem.
Judit rá két hétre hivott: lesz tanfolyam!- MEGYÜNK!!!
Mentünk, Olival, hat alkalom volt az egész, ez volt a LILLIPUT első csoportja, meg úgy egyébként az országban az első baba-mama jelelés tanfolyam.
Kb. a második óra után megkérdezte Fodor Zsuzsi, a Lilliput oktatója (és édösanyja), nem lenne-e kedvem ezt tanitani, mert úgy látja, nagyon rááll az agyam, kezem.
De volt. Megkérdeztem, mi kell hozzá, s mondja, siket MAGYAR jelnyelv alapfok. Hazamegy, netre fel, tanfolyamot keres. Talál.
Szeptemberben már ott ültem a SINOSZ (Siketek és nagyothallók országos szövetsége) padjaiban, alapfokra készen :)
Sáfrány Kati volt az első tanárom, és nagyon szerettem. Őt is és ahogyan tanitott, azt is. Lehet, most itt az olvasóknak nem mondanak semmit a nevek, de hátha egyszer ő is olvassa, igazán megérdemli, hogy név szerint emlitsem. 95%-ra vizsgáztam.
A Lilliputnál elkezdtem órákat látogatni oktatói szemmel, majd májusban megkaptam az első saját csoportomat, Újpesten. Azóta volt sok...Nagyon szerettem a babajelelést oktatni. A szülők olyan cuki lelkesek tudnak lenni! És nagyon jól esett, amikor néhány nagyobb baba pár alkalom után már megörvendeztette a szüleit némi visszajeleléssel, a szülők pedig ujjogva jöttek mesélni, hogy: ez tényleg működik!!!! (a jelelésről bővebben itt, a Lilliputról itt)
Ami a siket jelnyelvet illeti, nem álltam meg az alapfoknál, hanem feljebb léptem egy lépcsőfokot, ott, a Sinosznál úgy hivják A2/1. Itt Popele Robi volt a tanárunk, akit szintén nagyon imádtunk, nagyon laza srác, és rengeteget tanultunk tőle. Vizsga: 96%.
Aztán jött a hideg zuhi. A Sinosznál mi szombati csoportba jártunk, nyilván nem véletlenül. Nem engedtek bennünket feliratkozni a szombati következő szintre, mondván, még nincsen meg a vizsgánk. Levizsgáztunk, mentünk az irodára, majd ott közölték, nem indul szombati csoport, mert nem lett elég a jelentkező. (8 főtől indult volna, mi voltunk eleve 7en). Mondtuk, hogy dehátmijöttünkblablabla.... Mindegy, valakinek éppen az állt érdekében, hogy ne induljon szombati kurzus.
Ketten kapásból átigazoltak a Hallatlanhoz, egy nem folytatta, mi meg négyen maradtunk a levegőben lógva. Végül az lett, megkértük Robit, privátban vigyen minket tovább. Hallatlannál különbözetit kellett tennünk alapfokon (rossz napom volt, csak négyes lett) és az ő anyagukból tanultunk tovább középfokon, Robival, a mi nappalinkban. Így ment ez 80 órán keresztül, mignem most nyáron levizsgáztunk középfokon (ötös).
Bár be kell utazzak BKV-val a Rigó utcába, de most is ott tanulok a Hallatlannál, úgy nevezik "szintentartó" szinten :). Itt vegyesen oktatnak minket, minden órán más az oktató szinte. (Csömör Karcsi, Bambi, Szabó Szilveszter,....)
Tervek: Bárczi jeltolmács előkészÍtő, utána pedig jeltolmács képzés. Hát remélem sikerülni fog. Azt mondják, a tolmácsoláshoz külön kvalitások szükségesek, remélem rendelkezem velük. :)))
A Lilliputnál nyáron csináltunk egy profi DVD-t, amire feljeleltük a tanfolyamon tanult jeleket. Állati jó lett. Ezt megkapják, akik járnak a tanfolyamainkra.
Ennek a dvd-nek a menüképe van még fenn a képemen.
A cikk, amit a képre tettem még, egy Metropolban jelent meg 2009-ben, még azelőtt, hogy megszületett volna a jelnyelvi törvény. Akkoriban nagyon sokat cikkeztek erről a jelelős témáról, és rólunk is. (Zsuzsi egyébként is remek marketinget csinál a Lilliputnak, nagyon sok tv-riport volt már vele, újságcikk, netes cikk, nagyon tisztelem és csodálom érte.)
Hát éppen én oktattam, amikor a fotós ráért, igy kerültem a cikkbe :)))
Most pedig néhány alkalommal a Minimax hiradóban voltunk egy újabb riporttal.  A dvd-ről lettek bevágva a kicsi képek, elején, végén, én vagyok ott kék pólóban :) Büszke vagyok!!!! Már nem a dvd-n, hanem erre az egészre!


Nos a képről még néhány részletet. A hátérben van egy naaaagy virág előtt egy kéz, ami már nem nagyon látszik a sok rápakolt cucctól, igy másolok ide belőle picikét :)

 (kép innen) 



A  kéz azt jeleli: "Szeretlek", de nem magyarul, ez egy ASL jel (American Sign Language). Én jobban preferálom a magyart, mivel azt tanulom, de ez a jel nagyon tetszik. Érdekesség, tanuljatok! :) Nézd meg a kezet. I=kisujj, L(ove)=mutató és hüvelyk, Y(ou)=mutató és kisujj.
Ezért is imádom a jelnyelvet a legtöbb jel annyira egyértelmű és annyira plasztikus!
Aztán ott van egy kép, amin egy néni sokfélét jelel. Ő Habán Zsuzsa  a Sinosz szakmai vezetője, sokszor látni őt Kósa Ádámot jeltolmácsolni, politikai műsorokban. Igazából nem a személye volt a lényeg, csak jó volt ez a kép a sok kis képpel, amint különféléket jelel.
A kis matricák pedig valójában nagyjából egy-másfél méter átmérőjű körök és a Sinosz falát diszitik, nagyon szeretem őket. Le is vagyok fotózva eggyel, az egyik vizsga után, épp jelelek :)


A kis kezek ott fenn egy sorban, nos, ezt nyilván kitaláltátok már, az van odairva kézjelekkel, hogy jelnyelv...mégpedig a daktil ABC-vel, mert van nekik fonomimikai is, amit és sokkal jobban szeretek, de ahhoz kell a fejünk is, nem csak a kéz. :))))


Ú, asszem most mindenen túltettem! Ti pedig új ismeretekkel gazdagodhattatok a jelnyelvvel kapcsolatban :)))))

Juj, valamit lehagytam: a lepke, a sokkicsijelelőnénikép sarkánál. Na azt nézzétek meg: Lepkepillangó!!!-jelben és rajzban 2in1.Szupi kis kép!

És az utolsó HEURÉKA!!!!! Véletlenül és magamtól jöttem rá, hogyan lehet brusht létrehozni!!!!!! Így jött létre az újságcikkre nyomott szöveg: GOLYABRUSH-sal! :))) Állati büszke voltam magamra! :)


Aki ezt a bejegyzést olvassa, kérem egyet jegyezzen meg: a siketek nem némák, és főként nem süketek, továbbá nem süketnémák.
A helyes megnevezés: SIKET.


No, elég bő voltam mára? :))))))
Szép napot mindenkinek (ma valszeg elmarad az alkotás :(((( )

5 megjegyzés:

Rita(006) írta...

Az általad készített oldalakat nézve sejtettem én, hogy Te egy színes, az érdekesnél is több személyiség-egyéniség vagy! Ékes bizonyítéka ez a jeleléses dolog is. (a mesekönyvek készítése, babanapló …. mellett) HIHETETLEN VAGY!
Írnék Neked privátba, de e-mail elérhetőséget nem találtam itt fent (most jól megnéztem pedig vagy 10x görgettem oda-vissza). Ha van időd kérlek a rita006@t-email.hu –ra küldesz egy mailt nekem?
Az oldalad szuper, igazán összefoglalja éned ezen részét.

Noncsi írta...

Timi, érdekes volt elolvasni. Örülök, hogy ilyen sok mindent megtudtam rólad és arról, hogy mivel foglalkozol.
Köszönöm a blogdíjat!!!

treza írta...

Itt is wow!
Hihetetlenül pörögsz, értékes dolgokban veszel részt és alkotsz; nagyon becsüllek!!!
A Bárcziról csak annyit, h logopédus-pszichopedagógusként végeztem ott 2000-ben, imádtam. DE a szurdopedagógia szakon nem szerették akkoriban a jelnyelvet, legalábbis nappalin ezt hangoztatták. Most várok egy itteni (erősen vidéki) alap-tanfolyamra...röpke 1 éve.

Emese írta...

Timi!
E miatt a Metrós cikk miatt kezdtem el kutatni a babajelelést és mentem hozzátok tanfolyamra :)
A daktil ABC megegyezik az ASL által használt ABC-vel, így könnyű volt olvasni a feliratot. Az amerikaiak oktatási célra még betűkészletet is csináltak, innen letölthető:
http://www.lifeprint.com/asl101/pages-layout/gallaudettruetypefont.htm

Gólya írta...

Emese! Behalok! Kösz az infot, már le is töltöttem! Gyanitom használni is fogom. De "Beteg"!!!!! (ez most itt egy siket idióma, és nem egy rosszmájú/indulatú megjegyzés :))))

Már jól jártunk ezzel a cikkel, mert Te legalább rendesen meg is tanitottad Mátét! Igaz nem a magyarra, de mivel Máté kétnyelvű, aláirom :)))))