2010. november 21., vasárnap

Mai alkotásom

Igazság szerint, már napokkal ezelőtt nekiestem, de a tizedik variáció után sem tetszett igazán. Mára, úgy érzem kiforrta magát :)
A cewén nyert utalványomból vásároltam egy tündéri készletet:





Természetesen már olyan szemmel nézegettem, hogy mit is lehetne gyártani belőle. Hát, rögtön beindult a fantáziám, pörögtek benne a fotóim is, és nem is tudtam ellenállni. Legszivesebben az összes filcképes holmit megvettem volna Pamela Donnis tól. Behaltam, olyan jók vannak közte!
Aztán szedegettem elő a képeket hozzá, és már megint túl sok lett volna egy lapra, igy aztán elhatároztam, csinálok egy 23 részes sorozatot. Jájjj, most gondolom többen felhörögtek, köztük én is :))))) - vajon mikorra lesz az készen? Egyszer majd csak végzek vele. Mindegy is, most éppen a takaritós képeket favorizáltam valamiért, úgyhogy ezekből kékült az első képe a sorozatnak. Nevezzük néven, ha már sorozat lesz : Oli egy napja 1. (sorrendben majd nem ez lesz az első, ez most munkacim)
És ime a képecske :



Cewe/Krisssz QP, Coreen Silke tag-je, és az emlitett készletből a Clean up nevezetű felhasználásával.

Olit mindig is érdekelte a takaritás témaköre. Segitett teregetni, hajtogatni a száraz ruhákat, felmosni, porszivózni (ezt főleg!),  épp csak a mosogatót nem éri még fel, de a mosogatógép gombját elképesztő ügyesen kezeli :)))))))
Ha olyan helyen jártunk, ahol volt babakonyha, vagy játék takaritó eszközök, egyből azokhoz szaladt és rettentő hosszú ideig lekötötte magát velük.
Így aztán a második szülinapjára, néhány családtag igaz megrökönyödésére babakonyhát kapott.



Szerencsére a választásunkat azonnal igazolta, hogy magasból tojt a többi ajándékra, egész délután csak a babakonyhával játszott.
Aztán lett még kis porszivója, ami elemmel megy, zúg, és sziv is egy kicsit; amikor porszivózok, jön utánam a kis porszivójával, és természetesen mindig a talpam alatt akar porszivózni, ezért a kis porszivó már több helyen javitva van :))))
Seprűje és kis lapátja meg már.....ú de nagyon régóta van! Egyszer 2008. karácsonyán kapott, akkor is az lett a kedvenc, a többi ajándék háttérbe szorult, máskor meg a 100-as boltban nem autót, vagy repcsit, vagy kockát vetetett velem, hanem nyeles lapát/seprű szettet. Az eladók szerintem még mai napig ezen kuncognak.
No, azt hiszem ez több szót nem is érdemel, hamarosan jelentezem a beigért sorozat következő darabjával.
Szép hétvégét!

(Ui: Ma nagyon jó kis scrap-témákat dobott nekem a gép, hihihi, jövő héten lesz min ügyeskednem!)






















































































































4 megjegyzés:

Rita(006) írta...

Gyerek a mosógépben! Csúúúcs!

Juma írta...

Hehe, tegnap azt hittem a szövegnél vége az oldaladnak, nem jöttem lejjebb:-)) Tanácsolom, ha befejezted a bejegyzést, néhány "delete"-vel húzd feljebb az oldal és akkor nem marad ekkora űr a bejegyzés és a komment és egyéb között:-))))

Erre írtam az e-mailban, hogy tetszik a konyha és azt pedig most írom, hogy szuper a mosógépes sorozat! Sajnos az én fiaim már nem férnek bele:-)))

Juma írta...

A feliratkozást is kerestem, csak nem jöttem ennyire le:-))))) De most megvagy:-))))

Gólya írta...

próbáltam kitörölni azt a sok helyet, de nem sikerült, mostmár valahogy összehoztam. Üdv a fedélzeten Juma! :)