2014. december 14., vasárnap

December Daily - 11

Mivel a tizes még nincs kész és a 11 igen, és most mindenki békénhagy és blogolhatok, ezért most ezt gyorsan hozom is. 11-én a kicsimmel bevásárlókörúton voltunk, ajándékokat is, így ezt a lapot ennek emlékére állítottam.




Gyűjtőszenvedélyemet szolíd saját magam hátbaveregetésével nyugtázva egy régi babajáték kartonja lett az alap, amit egyáltalán nem kellett méretre vágni, mert pont passzolt az albumba (megúszósan nyomtam :) ) A tavalyi (és az idei) IKEÁs csomipapírral vontam be, jóóó naaaaaagy tekercs volt, idénre is bővel elég lesz :), majd ráhúztam a fenyőmintás washi tape-t. Aztán gondoltam egyet, hogy köll erre még szalag is, és milyen szép az, amikor úgy harmonikásan van levarrva. Kmmmm...mivel éjfél múlt, varrógép kizárva, elő a kétoldalassal és tapasztottam, ragasztottam, harmonikáztam. A hatás (majdnem) ugyanaz lett. Nem átallottam két kör pékzsineget is felhasználni ennek átkötésére (natúr-arany színben). Eztán jött rá még a piros szalagból masni, SF csipik, natúran hagyva, és egy (éljen a gyűjtőszenvedély!) 3 évvel ezelőtti Írországból hozott ajándék plüssről lementett karácsonyi kísérőkártya, amire a 11-es szám jött arany-fehér viaszpasztával kezelve. Hátoldalra szerkesztettem egy helyes kis borítékot, amit (Gigi egyik oldala után szabadon eszembejutttatott IKEA mikulás matricák közül választott manófiúval ragasztottam le. Jelképezvén a bevásárló listát. Ez nincs leragasztva, még az is előfordulhat, hogy belekerülnek az ide oda firkált ötletlisták, hogy kinek mit...

Remélem hamarosan jövök az újabb oldallal, mondjuk a 10-sel, ami félkészen várakozik a befejezésre :)

1 megjegyzés:

Kovaxka írta...

Imádom ezt a csíkosodat!!!