2012. április 14., szombat

Sok pozitív energia és sok új megjelenés

Hú, úgy pörgök, mint valami kis mozdony...ez nem jó hasonlat, de nem baj, ELFOGADOM. Mert a jobb agyfelemet tornáztatom két napja, és olyan energiák szabadultak fel bennem, hogy az valami hihetetlen. Második napon "vagyunk túl" a jobb agyféltekés rajz tanfolyamon. És egész érdekes dolgokat élek meg és tapasztalok, de most még olyan frissek ezek az érzetek, hogy nem igazán tudnám szavakba önteni. Úgyhogy nem is próbálom meg, de azért mutatok egy két fotót, a második nap végén ilyen alkotásaim vannak:






A felső képen a rajzom még csak félkész állapotban van, az alsón a harmadik balról az enyém. :) Kicsit büszke vagyok, pedig ez a képesség nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindenkiben benne van, csak épp jól elnyomva, és senki nem mondja meg neki, hogy hogy legyen jó, vagy jobb legalábbis. Csupa sikerélmény ér, és ez nagyon jó, a fizikai állapotomra is pozitív hatással van. Nagyon jól érzem magam!!!!!


Nos, mára két megjelenés is jutott, illetve az egyik tegnapra, de tegnap az agyam iszonyatosan le volt fáradva, úgyhogy inkább a Megasztárokat néztem, lazulásként.

Két kedvenc tervezőm fogott össze egy közös kollabra, mely a Friends nevet viseli. GIGAMEGAKÉSZLET! (természetesen Bóbitáról és Beedeeről van szó). A Zigzag-nél kapható a készlet, és mindkét tervező rittyentett hozzá egy-egy kis add ont, amit a fb-on be lehet gyűjteni.






Oldalam:



 Tavaly hűvös nyári júliusi napon a közös barátokkal a Városligetben, csak úgy. Géza meg Ádám gimis koruk óta barik, Tulu meg én a fősuli óta vagyunk barinők, a két gyerek meg "kénytelen" barátkozni :)))
Az időm engedi, jövök még oldallal, meg valami hihetetlenül óriási a készlet!!!! (csak valahogy az idő, az a legkevesebb....:)

Ó, a CT tagok munkáit a készlettel sorra emelik ki, gratulálok Margónak, Ritának és Csillának is!!!


A következő collab pedig Bettiee és tsai (Lilou és Marilou): Flovery day of easter
Csupa napsugár a készlet, gyönyörű sárgákban és friss zöldekben pompázik.

kapható a digiboutikban






Az oldalam Anyukám egy kislánykori fotójával készült és millió 3D-s árnyékot gyártottam rá :))))



És mégegy: cewe kihívás: húsvéti emlékek feldolgozása :)
Hogy csapjak két vérlegyet agyon, kipróbáltam a saját Miracle részemet a témában :))), mert én raktam bele még egy kis húsvéti tojatot is :)))) Oli a kisebbik hugomat öntözi épp :))) Ezt egy fullos napi rajzolás után rittyentettem, és meg sem kottyant :) Tele vagyok energiával :)))))) De jó a kedvem. Megyek is, mert gyerkőc videoklippeket akar nézni és kirúgott a gép elől :)))

Szép estét és vasárnapot mindenkinek!!!! Holnap is jelentkezem majd a rajztanfolyam újabb részleteivel és egy új készlettel!

8 megjegyzés:

Audi írta...

Gratulálok Művésznő! Felizgattál ezzel a tanfolyammal, megyek is majd utánanézni... ha jól emlékszem, Krisssz beszélt róla múltkorában.

Gólya írta...

Krisszel együtt járunk, meg Margóval. Krisssznél van a tanfolyás és Tina tartja. Übertuti a csapat! Ne féljetek belevágni!!! 4 nap és egy giga energiabombát fogtok kapni!!! Én legalábbis így érzem magam. Szkepticizmus kuka!

Whitefrost írta...

Nagyon ügyesek vagytok. Én már jó ideje szemezgetek vele. Kolléganőm ősszel volt egy 4 naposon és csak áradozik róla. És most Ti is kérem ez izgatás.

Ritttus írta...

Hihetetlen a rajzod! Gratula!!! várom majd a további képeket!!!

Kisnyul / Andi írta...

Én is sokszor olvastam a tanfolyamról, de más, ha egy közeli ismerős beszél róla, szóval én nagyon várom a beszámolódat...amúgy te mikor nem vagy enerfiával teli? Én olyat még nem tapasztaltam. :)

Era85 írta...

Le a kalappal művésznő! Nagyon ügyes vagy! Engem is régóta izgat már a dolog! További sok sikert!

Névtelen írta...

Gratulálok és gratulálok és gratulálok :D nekem ez a jobb agyféltekés izé homály...de utánajárok asszem :))))

Margó írta...

Olyan jó így visszafelé olvasni!!!:-) Kicsit olyan mint a "vissza a jövőbe" negatívja:-)) Most ismét átélem azokat az órákat, amikor együtt rajzolgattunk:-) Nagyon jó érzés!!!
... és én nagyon szeretem a Te "Duracell (így kell írni?) elemeid" hatását:-))
Jó érzés most látni ismét a 'Friends'-es oldalad, még jobban megmozgatja az érzelmeimet a háttérbeszélgetésünk.
A Bettie készletéből alkotott mesélős oldalad is nagyon ötletdús. Tetszik a színek és az értékes fotó kontrasztja!:-) No, meg a saját készletedből alkotott családi "emlékoldal" is, ami hatására máris mosolyog az ember és most a meghittség miatt már érzi is a kölni, mit kölni, kölnik illatát:-))))