2011. október 5., szerda

Múltheti cewe kihívásra (valamint ARADI ALMA NAP)

készítettem ezt az oldalt.
Mivel nem igazán vagyok gyakorlott eredeti hagyma kivitelezésében, sőt, még sosem készítettem annak mondhatót, sőt, a térlátásom is igen gyatra, ezért nem mertem nagy vállalkozásba kezdeni, de azért igyekeztem eléggé! :)
Ez született. A múlt pénteki alma-napunkon kapott lencsevégre a Zuram, aki kb. 10 percet töltött velünk (jött a kölkéért :)))).


Krisssz hagyma-varrás és digitalcrea collab_ 365days felhasználásával,
Mörjike festékmist-jével és saját kicsi almákkal, valamint Beedee natual textures- val.


A fotót jelentősen retusálni kellett, ugyanis miért, miért ne? alapon pont aznapra gyulladt be a szemem, és nőtt rondasághegy az orcámon :((((. Miután a fotóval megvoltam, jól kitaláltam, hogy mindezt átdobom b&w-ba, így a retusból már túl sok nem is látszik :)))) A séróm az ARADI ASSZONYKÓRUS fellépéséhez volt befonva, majd Colgate Timi is ezzel a frizuval nyomult, előbbi pártában, utóbbi pedig sapeszban. Aztán így maradtam :)

Jaj, nagyon sok mesélnivalóm lenne, csak az élet ne lenne ilyen sűrű és rövid. Biztos lesznek majd oldalak is ezekből a fotókból előbb vagy utóbb, de most némi ízelítő az Aradi ovi múlt pénteki Alma-nap-járól:

Almás finomság a büféből 
(ilyen és ehhez hasonló almás dolgokat lehet ilyenkor csemegézni a büfében, amelyet a gyerekekkel készítünk a héten- kezdve a piacos vásárlástól a sütésen át a tálclra rendezésig). Lelkes szülők még otthon is készítenek hozzá ezt-azt, ezt pl. a fiam egyik csoporttársának az anyukája ötletelte ki, lényegében kekszgolyó ételszínezékkel és mentalevéllel. Isteni fincsi volt!

  Az Aradi asszonykórus
fellépése, és persze Timi asszony riszálás közben :)


A volt 5-ös csoport, akik Százlábúakká avanzsáltak.



Az én csoportom, akik 6-osok voltak és most már HINTAPACIK.

Colgate Timi és a Gang Bang :)


súlyos pózok :)))
Aradi Neoton família a "vöröshajúszemüveges" és az "arrajárócsillagtáncolvele", valamint ÉVA :)


Elektromos kisautózni is lehetett, Olikám ment is 3 kört (ment volna többet is, csak rengetegen vártak és az akksik sem örökéletűek :(((, de nagyon élvezte a vezetést és profin csinálta :)))


Az idei alma-nap kissé különlegesebb volt, mint szokott. Egyrészt az eső elmosta gyermeknapunk néhány darabját előadtuk (asszonykórus, Neoton, Colgate Timi), valamint az eddig számozott csoportok végre neveket kaptak és a színpadon be kellett mutatni magukat valami versikével, mondókával. A fiamék százlábú csoport lettek és ezt a versikét mondták:

Én vagyok a százlábú, mindig cipőben járok.
Száz cipőből mindig akad, amelyik már lyukas-szakadt.
Így hát amíg élek s lépek, munkát adok a cipésznek.

S amint a fotón is látszik, közben körbekúszták a színpadot egymás bokáját fogva :)))

Az enyémek Hintapacik lettek és ez volt a mondókánk:

Hintapacik mi vagyunk,
egész nap csak hintázunk,
pattanj fel a hátunkra,
vágtass az Aradiba.

Felhők hátán repülünk,
hangosakat nyerítünk,
tarts velünk és meglátod,
bejárjuk a világot!

Az első versszakot én, a másodikat a kolléganőm, Jutka írta. Közben a ház összes hintapaciján ültünk, ami fellelhető volt pincétől a padlásig. :)

A többi fotóhoz nincs hozzáfűznivalóm :))) Colgate Timi őrült volt, a Gang Banggel együtt :)
Fellépés előtt találtuk ki egy nappal, hogy nem csak "lötyögés" lesz, hanem "komoly" akrobatikákat is bevetünk, hadd ne mondjam, még szombaton is sírdogáltam az izomláztól. :)

Volt még légvár, elektromos autók, arcfestés, kézműveskedés, szóval, mi szemnek-szájnak ingere. Jó sűrű 3 órás programnak, nem? :)

Hamarosan jövök a kisfiam 4. szülinapjával és a Zenedém 2.szülinapjával ( a kettő idén egy napra esett, kaptam is olyan szeretetlöketet, hogy ihaj!)

Hamarosan folytköv.

5 megjegyzés:

Krisz írta...

NAgyon szuper, izgalmas napotok volt a képek tanusága szerint. Midig írigylem akinek ilyen jó kis foglalkozása van és persze iylen vállalkozó szellemű mint te. A hagymád pedig szerintem remek lett! A retus nagyon jól sikerült! :)

Florci írta...

akarok veled dolgozniiiii! mekkora lenne, ha te lennél az óvónénim, akitől hozzám jönnének a kölkecek??
ideköltöztök??? :D

Minyu írta...

Aranyanyám, te milyen fordulatszámon pörögsz???
Nemsemmi vagy!

szrjudit írta...

Átiratkozhatunk az Aradiba???? Régen újpesten laktam,ez számít? ;) Imádom, ahogy mindent bedobsz, tuti imádnak a gyerekek! Őrült jók a képek, nagy vagy! Várom a személyre szóló mesekönyvet, drága! Millió pusszancs! :)

Margó írta...

Nem csak gyereknek, szülőnek is jó lehet az Aradiban lenni!!! Pedagógusként lehet, hogy nem mindig bírnám az iramot, de tuti, hogy mindenben benne lennék - Veled:-)))

Ja, és a fotók szuperek, az oldalad nemkülönben!!