2011. július 4., hétfő

Ömlesztett bejegyzés, avagy desokminden történt!

Kissé el és lemaradtam a blogolással, és ez most olyan hosszú lesz, hogy gyengébb idegzetűek el se kezdjék olvasni! :)))
Először is: 33 éves lettem én, meglepés e töltemény, haha-haha :)
Itt is nagyon köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, üzent, sms-ezett, e-mail-ezett, dalt küldött, rajzolt, fény és füstjeleket eregetett, szóval azt a sok szépet és jót, amivel köszöntöttetek!
Így nézek ki 33 évesen :) Örök emlék az utókornak, és nekem is persze :))))



Asszem majd csinálok egy összegző oldalt, ha lesz rá időm, mert azért sok mindenre büszke lehetek, amit eddig elértem, mégha nem is lettem nagy ember, és nem igazgatok bankot és nem vezetek űrhajót sem.

A kisfiam kimatekozta a koromat, ezt is szeretném majd gyerekszáj oldalba foglalni, de olyan édes, hogy nem bírom ki addig: szülinapom reggelén elvonultak rajzolni Apával. Oli (aki három és fél éves): "Apa, rajzolok Anyának négy gyertyát, mert pont annyi éves, mint én: öt." És hány gyertya volt a képeslapon? Kettő. Na ezt adjátok össze! :))))))

Még szerenádot is kaptam, képzeljétek a sógornőm a két kislányával énekelt az ablakom alatt "boldog szülinapot", ilyen még az életben sosem fordult velem elő, hogy valaki szerenádozzon, de nekik is spontán jött az ötlet, mivel a kiabálásra nem jöttem ki :))))))

Volt 3 tortám is:
ezek:

(a fotókat nem én készítettem ezért nincs aljuk :)))))
Első hugim túrós-szörpös tetejűje - utánozhatatlan, második Anyu isteni kávés csokitortája, harmadik anyósom mennyei gyömölcsös túró tortája. Idén lemaradtam a kedvenc tortámról, ami olyan mint egy esküvői, mert későn jutott eszembe, hogy rendeljünk :( Sebaj, a három kárpótolt :))))
Azért van anyu tortáján hat gyertya, mert ő helyiértékekben gondolkodott: 3 tízes és három egyes :))))
Mekkora matekos család vagyunk már :))))))


Na és jön a lényeg. Ezt nézzétek, mit kaptam:

Egy ilyen csodát! Még egyelőre messzebbről ismerkedünk, de már csináltam saját magam élesség állítást, meg minden! Camera Raw-ban fotóztam giganagy képeket, amiket nem is lehetett először a szgépen megnézni, mert nem volt rajta olyan funkció :)))) És kaptam hozzá az alapobjektíven felül egy fix objektívet is. SZóval gazdag vagyok, már csak meg kellene tanulnom használni. (az útmutatója német, köhömmm, de szerencsére van magyar menüje :)))

Ma elmentünk sétálni a Farkaserdőbe és a Rex állatszigetre, és csomót fotóztam, pl. ilyen képeket (persze ezeket már lebutítottam jpg-vé (fű, de nagyzolok :)))):





Na, ezek még jpg-ben is akkorák, mint ház, úgyhogy nem teszek fel többet :))))) (ha nem nagyítasz rá, nem látod- bari hátán szöcske úr :))))


És most a scrap dolgok :)

Először is: Egy nagyon kedves gesztust kaptam az egyik (KÜLFÖLDI!) scrap oldaltól, na jó, igen, ezt érdemes reklámozni: az Mscraps-től: szülinapom alkalmából választhattam egyet ingyen a collabok közül, melyek értéke egyenkét  10 dollár. Sokáig vaciláltam és végül ez tetszett a legjobban (hazudok, ezt találtam legalkalmasabbnak a megváltásra):


Cewe -Kép egymásnak II.: A cewén a Zoé által indított kép egymásnak játékon Shelnek készítettem oldalt: a kisfiáról küldött egy fotót, aki egyébként nagyon bejönne, ha egykorúak lennénk (pfuj, de kis pedo vagyok :))))), szóval nagyon sármos kis pasi. Kicsit nehezen szültem meg az oldalt, mert konkrétan semmit nem tudtam a fiúról, még a nevét sem. Az első oldalam ez lett, de mivel nem voltam vele elégedett és utólag ugrott be a nagy ötlet, ezért két képet kapott Shel :)
Ezeket:



Én pedig Krystytől kaptam egy álomszépet, ezt:


Mit ki nem hozott egy mobilos fotóból! Tudtam, hogy gyönyörűre számíthatok, de ezt még álmomban sem vártam! Itt is köszönet érte! Megy a falra valami jó kis barkácsolt nyári keretben!


Cewe további hírek: Beedee "Yellow Dream" álnéven és egy szép színpalettával
masinisztának állt, és blogvonat indítására adta a fejét, mely aug. elején fog bepöfögni. Aki kedvet érez bekapcsolódni és még nem tette, itt jelentkezhet!


Aztán még az SB.hu-n megkezdődött a naaaaaagy júliusi kihíváskör. Az első hétnek Didó a háziasszonya és a témakör a LEVEGŐ. Ami eszünkbe jut róla. Kikötés csak az, hogy a Dia által gyártott 3 gyönyörű WA közül egy legyen az oldalon. A wa-k a regelt tagoknak letölthető a kihívás fórumán keresztül. Ehhez két oldalt készítettem, az egyik a Libegőzős kirándulásunkról, a másik meg a Dóri sógornőm ballagásán égnek engedett százvalahány lufiról :)




Továbbra is Sb.hu.
Most(antól) itt is (mint más oldalakon) lehet szavazni a hónap alkotójára, itt két kategóriában: digis és hagymás. Azok közt lehet válogatni, akik a havi 4 kihívás midegyikén neveztek. (rám is lehet, de ez senkit se befolyásoljon:)))) Tehát, aki még nem szavazott, gyorsan menjen és tegye meg itt.


Na, asszem mára befejezem :)))
Szép estét!

8 megjegyzés:

treza írta...

beleszédültem az olvasásba is :)
hmmm, micsoda torták!!! és igen csinoska vagy, kedves 33 éves :)

Evus írta...

Először is boldog szülinapot és tessék sokat-sokat fotózni egy ilyen szuper masinával!

szrjudit írta...

De jó volt olvasni ezt a sok-sok mindent, egyből jobban kezdem itt bent a munkát. :D Utólag is nagyon boldog szülinapot neked, örülök, hogy ilyen szuper masináét kaptál, Oli számtana annyira aranyos, na és a torták is nagyon guszták!

Rita(006) írta...

Wau, wau és wau!!!!!!!!! És gratula, garatula és garatula!!!!!!!!! A szülinapod miatt, a fotóapparátod miatt no és a lufis oldalad miatt! Nekem most ez a kedvencem! :)

Annamari írta...

Utólag is Isten éltessen! :) Gratulálok a masinához, nagyon csúúúúcs! Várjuk a szuper képeket és persze az abból készült sb oldalakat! :) Szép napot!

kreatívhit írta...

33 az a kamaszkor lezárása ha jól tudom:)
Az ajándékod igen szuper kütyü.Úgy látom remek fotóknak nézünk elébe.

Secima írta...

Gratulálok a szülinaphoz, az ajándékoz és mindenhez! Kívánok sok szép fotót és scrapbook oldalt a további eseményekről!

evadraga írta...

Ez a bejegyzésed ultra-gazdag minden tekintetben! :)) Gyönyörű a géped, sok-sok kellemes (jóhát, persze az elején gyötrelmes lesz) órát vele! :DD Rengetek sok szép képet várunk!! A pillangós naggyon jó! :)