2011. március 25., péntek

A sehány éves kislány (12/52)

Ismeritek az ezzel a címmel bíró könyvet?
"Ez nem tündérmese, hanem igaz történet, de szebb minden tündérmesénél, mert egy igazi kislány igaz története. Marie-Claude Monchaux legkisebbeknek írt felvilágosító könyvén már nemzedékek ismerték meg születésük történetét."

 kép forrása:libri.hu


Nekem ez a mesekönyv vagy felvilágosítókönyv mai napig, ha a kezembe kerül, ámulva nézem a rajzait (a szerző saját illusztrációival). Nem tudok betelni vele, gyönyörűek a rajzok. És olyan szépen, szemléletesen, mégsem mélybe vájkálóan és részleteket boncolgatóan mutatja be a fogantatástól a születésig történő események sorát, hogy egyszerűen kötelezővé tenném a gyerekeknek. IMÁDOM!
Miért regélek most itt erről? Amikor még hírét hamvát nem ismertem a PS-nak, még az Apukám is csak ismerkedett vele, egyszer elszórakozgattam a képeinkkel rajta (Anno domini 2001). Apu megmutatta, hogy hogyan lehet érdekes hatásokat adni a képeknek.
Akkor lett ebből:
ez
Mikor megláttam, azonnal el is mentettem, és ezt a fotót azóta is csak úgy hívom magamban, hogy a "sehány éves kislány"- fotóm.
Firenzében készült, 2001. augusztusában egy legeslegeskirályságos 4napos nyaraláson. Azóta is olyan szeretettel gondolok vissza erre a spontán nyaralásra, a legjobban sikerült, ha agyonszerveztük volna sem lett volna jobb.

Egyik nap felvetődött az ötlet, mi lenne, ha kimennénk a Perugiában ösztöndíjaskodó egyik barátunkhoz. Csak úgy...Másnap fél órás pakolás után négyen (férj,aki akkor még "csak" barát volt, egy barátunk és a húga, meg én) bevágtuk magunkat a kocsiba, és irány kifelé. Se szállásunk nem volt, semmi, csak mentünk.
Azt a négy napot nem cserélném el négy másikra Dubaiban, ahol arannyal kenegetnének az izmos rabszolgaficsúrok :)))
Láttuk egyik nap Rómát (vagyis egy nagy részét a nevezetességeknek), Vatikánt, másik nap Firenzét, harmadik nap Perugiát és Assissit, negyedik nap San Marinot, és még vidámparkoztunk is Riminiben, egy olyan szupi kis élményparkban, ahol a világ épületei megvannak kicsiben. Ja, és fürödtünk a tengerben is :)
Szóval minden volt, mi szem-szájnak ingere, térdig koptattuk a lábunkat és rengeteget fotóztunk. ( ez még nem a digi gépek korszaka, de nekünk már volt, bár még így is a fotók jó része hagyományos papírkép lett)
Közben olyan szállást sikerült kapnunk, ahol a fiúk és a lányok külön kellett aludjanak és csak a társalgóban lehetett találkoznunk, és fél11kor este bezárták a kaput és seki-sebe-senyő. De ez cseppet nem szegte kedvünket!
Képek még, csak úgy, hogy érezzétek a hangulatot:

Róma
Romulus és Remus a farkasanyával....összevissza keresgéltük a (könyv szerint megadott) múzeumban, mert nekem ezt feltétlenül látnom kellett élőben!!!, persze kiderült, már nem a múzeumban van, hanem köztéren, egy tök eldugott helyen egy oszlop tetején, és nagy csalódás...ez egy KICSIKE szobor! Mindig azt hittem, hogy valami monumentális méret, erre akkora, mint egy zsebkutya)

Firenze
Ponte Vecchio

Vatikán

Igen, ez az, aminek láccccik, és ez az eredeti! -jó magyar módra figyelmen kívül hagytuk a nefotózz-nefotózzmertelvesszükagépet-nefotózzmertagyonverünk feliratokat :)

San Marino
San Marino _remekmű, a Rátóti csikótojás mese illusztrációja is lehetne

Rimini



Na, szóval, köszönöm a cewés liftelős kihívásnak, hogy eszembe juttatta ezt a képet, és hogy visszatekerhettem az idő kerekét mintegy 10 évvel (amikor még szép voltam, fiatal, vékony, és még a lámpát is mécsvilágnak hítták :), és visszaemlékeztetett erre a szuper nyaralásra!!!!
Itt az oldalam, két legyet ütöttem egy csapásra, az 52 Inspirations eheti minijét használtam fel a képhez.
A "sehány éves kislány-fotóm" jutott eszembe, ezt kerestem vissza először a gépen és ehhez készítettem az oldalt. Mondtam is magamban, mikor körbemetszettem magam a képből- köszi ezt a horgolt sapkát, Timi, isteni a körbevágása, már egy órája vágom, és még mindig csak a karimája van meg! :)

with week12 by Vicki /52Inspirations/2011
stich, paper, foliage from Bacis/52 I./2011
Frame from Vicki Stegall in 52 Ins./2011
fonts:quill

12 megjegyzés:

Toni írta...

A sehány éves kislány gyerekkorom legszebbike! A sajátoméból kezdtük most Milánnak a mesélkedést! Pár olvasás után már kívülről tudja a csodaszép kis kommenteket az oldalakról.
A kis körútatok csuda lehetett. Egy ilyen spontánunk volt, hogy édes kettesben elindultunk Rovinjba. Szereztünk szállást pitiáner olcsón, bejártuk a környéket és Andalúzia után ez az legkedvencebbem, amire elmélkedek unalmasnak igérkező estéimen.
Gyöngy az oldalad!

Juma írta...

Imádtam olvasni a történéseket, nézni a csodás fotókat!! Jól szórakoztam, végig fülig ért a szám:-)))
Az oldalad teljesen szuperséges, minden tekintetben! ... és persze, a Sehány éves kislány-ról tökéletesen megegyezik a véleményünk!!!:-)

Lilianyja/Elinnori írta...

Jó helyen ficánkolsz te, ha ennyifelé járkálsz...én még csak Bulgáriáig jutottam, annak is -húú- 28 éve. Nyugaton még egyáltalán, Bécsig sem.
Könyvet nem ismerem, mi egy kis füzetet forgattunk anno....
Oldalad meg ez tetszik most...

evadraga írta...

Ez az oldal olyan szép lett, hogy nem is tudok megszólalni!!! Csak nézem, és nagyonangyonagnyonnagyon tetszik!!!!
Az élményeid fantasztikusak, a fényképek is! :DD
A sehányéveskislány fotód gyönyörű! :)

Osli írta...

Ez az oldalad sokkal szebb lett, mint a másik. Örülök, hogy belevágtál. Átjött a fíling, hogy eszedbe jutott a rajzos képed, aztán jöttek az emlékek.
Annyit tudsz írni, hogy már már miniregénynek is beillik egy-egy bejegyzésed, én meg imádom olvasni :)

Blissz írta...

Gyönyörű az oldal! Minden egyes kis eleme valami csudálatos összhangban van egymással. A képeid közül van egy kifejezetten kedvenc. A Rómás legelső kép, fényképezőgéppel a kezedben.
A könyv pedig nekem is meg volt, gyakran nézegettem és tiniként próbáltam rajzolgatni belőle. Sajnos már nincs meg. :(

Edit írta...

Ez a kép tényleg olyan, mint a sehányéves kislány!!! Én néhány hónapja rendeltem meg, újra kiadták, a mienk a nővérkémnél van, és nekem is muszáj volt, hogy meglegyen.
Szupi lett az oldal is, kalapkörbevágás: hihihi :)))

Puzsi írta...

Nagyon jó volt olvasni Téged. A könyvet is szeretem, ebből kezdünk el majd felvilágosítani... Az oldalad csudálatos, a sehányéveskislány-fotód pedig fantasztikus. Ja és a kalapkörbevágásod is :)

Annamari írta...

Ó, de szerettem ezt a könyvet! Sajnos már nincs meg...egy doboznyi könyvünk tűnt el szőrén-szálán. Ez is közte volt! :(
Az utazásotok szuper lehetett! Az ilyen spontán utak a legjobbak! Róma, Firenze, Pisa, Lucca nekünk is megvolt! 10 napig csavarogtunk a férjemmel Olaszországban! :)
Az oldalad pedig szuper szépséges lett! :)

Gólya írta...

Jelentem mindenkinek, aki sírdogál e könyv után, hogy kapható ma is, tessék szépen be/vissza/megszerezni! :)

Maja írta...

Én is imádtam a Sehány éves kislány könyvét. Érdekes, nekem is a grafikák finomsága, gyönyörűsége maradt meg... Valahogy anyuéknál még meg is van, és most hogy eszembe juttattad, meg is fogom tőle kérdezni. Megmutatnám a gyerekeknek. Úgyis sokat kérdezősködnek Dani baba kapcsán a kisbabákról. És nagyon szeretik az erről szóló "igazi" meséket. Köszi, hogy írtál róla, és a te fényképverziód is nagyon tetszik.

kreatívhit írta...

Nagyon érdekes oldalt készítettél.Igazán eltaláltad.