2011. február 25., péntek

Nem nyerés és nyerés 2 in 1

Tudom, néhányan várjátok, hogy mi lett az eredmény. Sajnálom, hogy csak most tudok írni róla, és most is csak elég röviden, mert egyszerűen hulla vagyok! Ha nem fogom rövidre a szövegemet itt, holnap egy felmosórongy kinézetű Gólyát fogtok megismerni a talin :)
No, szóval:
Az Aranyvackor 2011-es pályázatán, bár a mesénk külön díjazást nem kapott, a 270 pályaműből a 40 legjobb közé jutott. A mesém egyik illusztrációja a kiállításon a főfal legkellősebb közepén foglalt helyet, nagyon büszke voltam ám rá! A mesém illusztrációit egy szuper tehetséges fiatal lány Kovács Katalin készítette, aki 5 beadott pályázatából 3-mal a legjobb 40-ben volt és eggyel ezek közül kiadói különdíjat is nyert. (Mi két mesével pályáztunk, az egyik nem jutott be (Rosszcsont Peti meséje)- ebből alul egy kis ízelítő, a másik (Szivárványváros) igen.
(érdemes Kata néhány munkáját megnéznektek, mert szerintem oltári a nő!!!

A történteket nem tekinthetem vesztésnek, vagy nem nyerésnek, hiszen a helyszínen kiderült számomra (sőt, ezt végül is ki is mondta az egyik zsűritag), hogy ez a profik versenye. Rendesen neves írók és illusztrátorok is pályáztak, és ki tudja hányat nyomtunk le közülük. Néha csak pislogtam a díjkiosztón: "Jesszus, hogy kerültem én ide????"
Természetesen fogok posztonli Kata munkáiból és a meséimből is, ahogy azt megígértem, és természetesen fogok scrap oldalt is készíteni a nagy eseméynről, de most csak simán-lazán, ami tőlem telik, a fotók :)

 Katával a szuper illusztráció előtt :)
 Egy kiállítás képei :)
 Felül :)

Az illusztráció A (valaha volt) barna kis kredenc című mesémhez készült, és a zsűri választotta ki.
Krisssz! Az illusztráció textúrázva van :)))))


Az egyik pályázatunk, amivel NEM sikerült bekerülni (pedig szerintem ez is álomi lett)


Aztán sikerült még Katával és a vőlegényével, aki elkísérte, néhány órát eltölteni együtt (előtte sosem találkoztunk, és ők Erdélyből valók), így lett teljes a nap. Nem szoktam magam fényezni, de erre az érdemre nagyon de nagyon büszke vagyok!!!!
(azok után pedig főként, hogy milyen nevekkel versenyeztünk)
Mivel tegnap nem dolgoztam a díjkiosztó miatt, ma reggeltől estig kellett, plusz még felnőtt farsang is volt este az oviban, ahol a változatosság kedvéért most Modern Aradi Asszonykórus voltunk :) Vicces szöveget írtunk, ami az ovinkban történik, ránk jellemző, a Hej Dunáról fúj a szél, és a Tavaszi szél dallamára, nagy sikerünk volt :).
És most elzárom magamat mára, mert holnap friss és fitt szeretnék lenni! :) Gépem nem nagyon lesz, de a kis szappantartóval majd csak elvillantok néhányat :)

Utóirat: Kedves Margótól (Juma) Újra megkaptam a Liebster blog díjat, amit ezúton köszönök neki, és nagyon komolyan jólesik!!! De erről bővebben már csak legközelebb!

9 megjegyzés:

Rita(006) írta...

Méltán lehetsz büszke! ezek az illusztrációk pedig nem kicsit profik!

Krysty írta...

GRATULÁLOK!!!! Nekem személy szerint Peti meséje jobban tetszik, mint a díjazott:D
Remélem látunk még tőletek ilyen közös munkákat!

kreatívhit írta...

Örömmel gratulálok! Tudod ez az egész kiállítás rangsortól függetlenül egy nagy eredmény.További sikereket kívánok ezen a téren is.

krisssz írta...

Óriási gratula!!!! Szerintem ez egy fantasztikus eredmény! Illusztrációk is zseniálisak! És persze a textúrázás is:))))

Osli írta...

Én is gratulálok! Imádnivaló képek, rajzok. Szerintem is méltán lehetsz büszke. Délután talizunk. :)

Era85 írta...

Szívből gratulálok! Nagyon ügyesek vagytok! Csak így tovább!!!

Noncsi írta...

Timi, nagyon ügyesek vagytok, gratulálok!

Küld el az e-mail címedet! :)

Blissz írta...

Gratulálok Timi! Az hogy idáig eljutottatok az nagyon nagy dolog. Sok tapasztalattal lettél gazdagabb. Nagyon szép az illusztráció és persze a mese is tetszik! Ha megjelenik a meséskönyv én mindenképpen szeretnék egyet (dedikálva! :D)

Toni írta...

Kicsit az események után vagyok, de gondolom nem veszt semmit a szándék eredeti fényéből, hogy tök büszke vagyok rád! Hihetetlenül ügyes és eredeti vagy!
És a személyes találkozáson sem csalódtam!!!!