2010. december 1., szerda

Fáradt

Én, az vagyok, most nagyon.
És különben is egy tök rendes csajszi. Mert még a legellenségebb ellenségemnek sem kÍvánom az elmúlt napom és éjszakám! (mellesleg nem tudok róla, hogy lenne ellenségem, de biztos, ami biztos...)
Gyerkőci beteg. Nem kicsit, nagyon. "Csak" egy kis influenza, de engem jobban leterÍtett, mint őt. Lehet, hogy túllihegem ezt az egészet, de ha ő beteg, és szenvedni látszik, akkor a világ összes terhe nyomja a vállamat és idegileg paff vagyok.
A legdurvább krupp elleni kúppal (pedig nem is kruppos) együtt, plusz mindenféle hókusz-pókusszal, amit csak ki lehet még találni (párásÍtás, hátbekenés, felpolcolás, Fenistil csepp,....) nem volt a tegnapi nap és éjszaka folyamán 30 egybefüggő másodperc, hogy ne fuldokolt volna a köhögéstől.....Már számoltam a másodperceket, tényleg. Nem aludtunk, párom főleg, mert ő vállalta be a mellette alvást. Mert látta, hogy kiborultam. Ezt le sem tudom Írni ezt az érzést...pánikroham, tétlenség, idegesség... Mit tud tenni egy anya a gyereke szenvedését látván, amikor már minden fizikai segÍtséget megadott, ami lehetséges??? Ölembe vettem, hogy aludjon a mellkasomon, az sem érdekelt volna, ha egész éjjel egy nyamvadt pózba gémberedve ültem volna,....de úgy sem volt jó...és amikor már félzombi állapotban leledzett a köhögéstől és a kimerültségtől, akkor csak szolid hüppögések közepette rám néz és azt mondja, "Anya, Így nem jó...". Mintha még ő akarna vigasztalni engem. Hogy lehetne kiirtani a betegségeket egy életre???????
Mert már egy éve, hogy ezek a szemetek megkeserÍtik az életünket, ilyen vagy olyan formában.
Az agyam (helye) olyan üres, hogy az csak egy siket jellel tudnám jól kifejezni. Ezért is sikerült ma csupán ennyit alkotnom:

Freindlyscrap háttér, Coreen Silke cetlijei, kerete és kapcsai, Jane Austin fontok

Kevés, kevés, érzem. De a lényege, hogy ezen hónapom azzal kell elteljen, hogy lelkileg felépÍtem magamat újra. Hogy miért ver a sors minket egy éve, nem tudom. De tény, hogy kapunk rendesen. Apósom betegsége és távozása nagyon sok mindent megváltoztatott a családban. Viszonyokat, érzelmeket, feladatokat.A szüleim szétválása úgyszintén. Én meg a nagy marha lelkizős nőszemély csak temettem az emocionális reakcióimat, és csak nyeltem, és temettem, és nyeltem, és nincsen ez Így rendjén, de ezt csinálom mindig. Aztán két dolog jöhet: beteg leszek, vagy felrobbanok. És aztán valahogy helyreáll a rend. Már várom, melyik fog bekövetkezni és mikor, mert ez egyik sem függ tőlem. Egyszer csak elérkezik. 
És abból még fel is kell kelni. És most már nem tehetem meg, hogy nem állok fel, mert januártól visszamegyek dolgozni. Ezt a tényt is el kell fogadnom, és együtt kell éljek a gondolattal, hogy már nem a gyerekemet és a férjemet szolgálom itthon kényelmesen, hanem Hajtás Pajtásné leszek, szétesett, túlterhelt. De, mielőtt ebbe a mókuskerekes témába beállnék, azt gondoltam, velem nem fog kiszúrni az élet, csinálok egy rendszert az életemben, ami segÍt majd, hogy egy egészséges, nem agyonhajszolt, dolgozó, háztartásozó, gyermeknevelő anyuka legyek, aki mellesleg még a saját lelkét is egyensúlyban tudja tartani. Ugyanúgy eljár majd tornázni, tanulni, jelelni, SCRAPPEL, megvalósÍtja álmait, céljait. EZ a tervem. És MEGCSINÁLOM!!!!

5 megjegyzés:

Blissz írta...

Hajrá! Gondolok rád és szorítok neked!

Toni írta...

Jól van drága! Padlón vagy, de fel fogsz állni, mert az olyan klassz csajok, mint te küzdenek! Ide nekem is az egyensúlyt! Kisérletezünk és nyerünk!
Picúrod pedig olyan hamar meggyógyul, mint egy pillanat! Tudom nehéz, mert most fáradt vagy! Én sem friss, de most mivel neked nagyobb szükséged van rá: Kapdd el! Nyomom a "csít"! Már áramlik! Jobbulást a babusnak!

Rita(006) írta...

Na Gólya! Nálad a csí, a szorítás, az egyensúly! Most már jöhet az élet további megpróbáltatásai, mert az már csak olyan, ha kicsit fáj, akkor tuti kitalál még valami meglepit, hogy még „jobban” érezd magad. De ezek nélkül nem tudná az ember értékelni a „minden rendben” időszakokat.

Pertine írta...

Küldök én is gyógyulós erő-hullámokat, szkreppeld ki magadból a nyavajákat és jobbulást a picúrnak!
Az oldaladban pedig sok van, nem kevés! :)

Gólya írta...

Köszi Csajok!
Már jobbulok! És Olivér is tudott egy jót aludni délután szinte köhögés nélkül... Csak kimászunk! :)
Optimizmus ON!